Karácsonyi mókázás

A tanodában is elérkezett az a várva várt időszak, amikor a karácsonyra hangolódás állt a középpontban. Ahhoz, hogy izgalmasan teljen ez a hét sok érdekes feladattal készültünk a gyerekek számára. Először is célként tűztük ki, hogy hétvégére elkészüljön egy tabló, amely egy havas tájat ábrázol. Ennek az elkészítésében a tanodába járó nagycsoportos korosztálytól egészen középiskoláig minden gyermek részt vett. A feladatok különbözőek voltak korosztályonként. A legnagyobbak kivágtak egy-egy fát vagy állatot és ezeket utána lefújták hóspray-vel és felhelyezték őket a tablóra. A felsősök és pár nagyobb alsós hópehely sablon segítségével hópelyheket fújt a tablóra. A többi alsós egy-egy ház, hóember, csillag, havas domb, rajzolásával és kivágásával, végül azok bluetech-kel való felragasztásával járultak hozzá a tabló elkészüléséhez. A legkisebbek pedig hópelyhek pecsételésével szépítették a havas tájat. 

A finomság sem maradhatott el a karácsonyi mókázásból. A gyerekek bundás almát készítettek. A bundához való hozzávalókat ők mérték ki és kavarták össze a segítségünkkel és az almaszeletek felvágásába is beszálltak. Végül bő olajban kisütöttük a bemártott almaszeleteket. Amíg az almaszeletek sültek, addig a gyerekek szépen megterítettek és egy kis zenélés következett, egy igen kellemes hangú hangszeren, a kalimbán. Először a tanodapedagógusok játszottak el egy-egy karácsonyi dalt és közben a gyerekek dalra fakadtak és énekelték a jól ismert karácsonyi dallamokat pl.: a Kiskarácsony, Nagykarácsonyt és a Mennyből az angyal c. dalt. Közben persze az almaszeletek is elkészültek és a gyerekek jóízűen fogyasztották el az ízletes falatokat. Az evés után a kalimbát is kipróbálhatták a bátor vállalkozók és színkotta alapján megpróbálhatták eljátszani a Mennyből az angyalt. Egyes gyerekeket nagyon elragadott a kalimba hangja és a külvilágot kizárva teljes flow élményben próbálgatták a dallamok lejátszását. Ezzel párhuzamosan vicces karácsonyi filterekkel egy kis fotózkodás is folyt.

Ezt követően még egy kézműves darab elkészítése következett. A munka alatt jól ismert karácsonyi dalokat hallgattunk, hogy jobban menjen a munka. Az ovisok a kezüket befestve, lenyomatot hagyva a papíron, a Mikulás híres  rénszarvasát Rudolfot mintáztak. Majd orrot ragasztottak neki pom-pom-ból, végül szemet is. A  rénszarvas körül pedig ujjlenyomatokat hagyva hullt a hó. 

Az alsósok wc papír gurigából készítettek Mikulást, hóembert, manót, illetve rénszarvast. A technika az összes figuránál eltérő volt. A hóembernél festeni kellett, illetve a különböző kiegészítőit felragasztani, valamint rajzolni a testre. A Mikulás és a manó ruháját színes papírból ragasztották a gyerekek. A Mikulás szakálla, illetve sapkájának prémje vatta felragasztásával készült el. A gyerekek nagyon élvezték ezeknek a figuráknak az elkészítését, még ha egy kicsit meg is gyűlt a bajuk a ragasztással. 

A felsősökre és a középiskolásokra egy kicsit más program várt, bár már arról írtunk korábban, hogy a közös tabló elkészítéséből ők sem maradhattak ki. A nagyokra karácsonyi vacsora várt egy szépen megterített asztallal. Azért, hogy jobban karácsonyi hangulatot varázsoljunk a tanodába egy pár fényfüzérrel díszítettük fel a tanoda nagy szobáját és itt is felcsendültek a jól ismert karácsonyi dallamok. A vacsora kellemes meghitt beszélgetéssel zárult.

Csenge

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!