„Na, milyen volt?”
Amikor elindultam Toldra, nem nagyon voltak elképzelések a fejemben, nem is tudtam, mit várjak az önkéntességtől, szóval nem is görcsöltem ezen. És milyen jól tettem! A gyerekektől a tanoda pedagógusaiig mindenki nagyon nyitottan és érdeklődéssel fordult felém, ettől az én kezdeti félénkségem is hamar elszállt. Nem számítottam erre a nyitottságra, ezért már ez önmagában nagyon nagy löketet és motivációt adott az első napomon.
Most, hogy eljöttem Toldról, és érkeznek a kérdések barátoktól és a családtól, hogy: „Na, milyen volt?”, fogalmam sincs, hogy mivel kellene kezdnem. Nem lehet fontossági sorrendbe vagy bárhogy besorolni az elmúlt hónap történeteit, leszámítva azt az egy hetet, amikor otthon feküdtem Coviddal, mert az tényleg nem volt jó. Úgy érzem, minden apró ott töltött pillanat mindig másért és másért volt emlékezetes. Legyen szó nevetésről, játékról, tanulásról, ölelésről vagy bolondozásról. Rengeteg szuper társast ismertem meg, amelyek nekem is legalább akkora örömöt vagy éppen bosszúságot okoztak, mint a gyerekeknek.
Nagyon szép volt látni, hogy milyen szoros kapcsolat van a gyerekek és a pedagógusok között, hogy nyilvánvalóan meg voltak a felnőtt-gyerek szerepek, de ez nem azt jelentette, hogy a pedagógusok nem álltak le néha bolondozni a gyerekekkel, és hogy volt lehetőség arra, hogy egy percre ők is (vagy éppen én) gyerekké válhassanak. Mindemellett szakmailag is nagyon felkészültek, professzionálisak, ezt bizonyították számomra az egyéni játékos foglalkozástervek, a tanulásnaplók, az egyéni odafigyelés minden egyes gyerekre (pedig nincsenek kevesen). Hatalmas dolog, amit a Tanoda dolgozói hétről hétre véghez visznek, ingázással és felkészüléssel úgy, hogy mindezek ellenére egyszer sem éreztem a pozitivitás hiányát. Ez nagyon nagy hatással volt rám. Ugyan nem töltöttem olyan sok időt Toldon, végig partnerként és egyenlő félként kezeltek a Tanoda dolgozói, ez kifejezetten jól esett.
Ha egy szóban kellene összefoglalnom a toldi tapasztalataimat, azt mondanám: őszinteség. Sok minden olyan volt, ahogy a helyzet hozta, nyilván lehet tervezni, de soha semmire nem lehet mindig tökéletesen felkészülni, és ugyan a Toldi Tanoda pedagógusai megpróbálnak mindent a lehető legjobban előkészíteni, a dolgok néha váratlan fordulatot vesznek… De ők nem úgy állnak mindenhez, hogy ez baj, nem akadnak ki, nem áll meg az élet, hanem újra tervezés, és megy minden tovább. Őszinteség jellemző a gyerekek részéről is, ha nem akarnak megcsinálni valamit, meg mondják; ha nem tetszik valami, megmondják; ha tetszik valami, azt is megmondják. Jó volt ilyen őszinte légkörben lenni.
Sajnos nem sikerült minden gyerekkel megismerkednem, beszélnem, tanulnom, játszanom, de azt meg kell mondanom, hogy nagyon sok mindent kaptam azoktól, akikkel sikerült. Valószínűleg többet is, mint amennyit ilyen rövid idő alatt én adni tudtam nekik, annak ellenére, hogy nekem sokkal több a lehetőségem minden szempontból, mégis én kaptam többet. Tisztelem a toldi gyerekeket, hogy minden nehézségük ellenére kacagnak, játszanak, nyitottak és nagyon tudnak szeretni.
Szomorú, hogy vége lett a februárnak, de nagyon hálás vagyok a különböző szuper online lehetőségeknek (online tanulás és meseolvasás), hogyha ugyan a távolból is, de tovább tudom segíteni a Toldi Tanoda működését, hogy nem teljesen szakad meg a kapcsolat a gyerekekkel és a pedagógusokkal.
Köszi Toldi Tanoda! Legkésőbb nyáron találkozunk!
Eszter
