Ég a gyertya is
Szerettünk volna egy kis kísérletezést belecsempészni a toldi hétköznapokba ezen a nyáron is. Idén azt a formáját vettük elő, hogy a gyerekek kis csoportban felkészültek egy-egy kísérletre, majd ezt bemutatták nagyközönség előtt. Újítottunk is kicsit a dolgon, mert most minden kísérletet a tűz és a gyors égés témája köré találtuk ki. A kísérlet kipróbálása mellett plakátot készítettünk, valamint egy folyamatosan bővülő szabályzatot alkottunk a gyerekekkel, amire figyelnünk kell a tűzzel való érintkezés során.
1. Gyertyahinta
Hintázni kezd? Felemelkedik? Kiegyensúlyozódik? Ilyen tippek érkeztek az első kísérletünkre, miközben a széllel küzdve próbáltuk meggyújtani és két végéről égetni a gyertyánkat. Előtte persze kifaragtuk, hogy mindkét végén kilátszódjon a kanóc, középen egy tűvel átszúrtuk és két üvegkancsón kiegyensúlyoztuk a szerkezetet. Időközben szélcsendes helyre is költöztünk, és itt kiderült, hogy a hintázós tippek jöttek be. Bár a teljes körbefordulás nem sikerült, hamar beállt az ide-odabillegés. Pont, mint egy libikókán!


2. Tűzoltás kétféleképpen
Egy tálba vizet töltünk, ételfestékkel megszínezzük a jobb látvány kedvéért. Mécsest teszünk bele, meggyújtjuk. Mi történik, ha lefedjük egy üveggel? Nem elég, hogy a mécses elalszik, de még a vízszint is megemelkedik az üvegen belül. Teszünk még egy kísérletet. A meggyújtott mécsesre most látszólag semmit nem töltünk az üvegből. Mégis elalszik a láng. Előtte persze ecetet öntöttünk az üvegbe, amibe szódabikabónát kanalaztunk. Az ismerős kísérletetről így most kiderült, hogy nemcsak lufifújásra vagy kindertojás robbantására, hanem tűzoltásra is alkalmas a színtelen gáz, ami keletkezik.


3. Lufiszippantás
Vízzel töltött lufi, egy üres paradicsomos üveg és égő papír. Az égő papírt beledobjuk az üvegbe, az üveg nyílására rátesszük a lufit és várjuk mi történik. Persze, most is mindenki robbanást vár, de az nem történik. Bár többről szól ez a kísérlet, amire használtuk, elég látványos abban, hogy megismerjük az égés során elfogy az oxigén, füst és szén-dioxid keletkezik, az üvegbe dobott égő papírunk hamar kialszik, majd ráadásként a lufi is becsúszik az üvegbe.


4. Tűz a természetben
Ezt alkalmat egy kis beszélgetéssel kezdtük. Mikor találkozunk tűzzel? Először a durvább, tévében elég gyakran hallható, mostanában sajnos sokszor előkerülő erdőtüzet és háborút hozták fel példaként a gyerekek. Aztán elkezdtünk kicsiben is gondolkodni, szóval eljött a gyertya, kályha, faégetés is. Kis körbeírás után a vulkánhoz is eljutottunk, ami ennek a kísérletnek az alanya volt. Néztünk egy kis videót, hogy a gyerekek el tudják képzelni hogy néz ki egy vulkánkitörés és megbeszéltük, hogy mi is az a láva, hogyan kapcsolódik a tűzhöz. Végül pedig jött a kísérlet. DUPLO-ból hegyet építettünk, majd a hegy gyomrában elkészítettük a magmánkat (szódabikarbonához színezett ecetet öntöttünk), ami hangeffekt nélkül ugyan, de látványos lávahabzással kitört.

Julcsi, Tami