Mini Pig

A sok kedvenc játékunk közül az egyik Pig névre hallgat. 2013-ban az elsők között tanultuk meg Jesztl Józseftől és azonnal siker is lett Toldon.

A társasjáték-pedagógia kulcsa, hogy játékhelyzeteket hozzunk létre és azokban együtt és egyenlően legyünk benne, ha csak lehet, akkor a gyerekekkel együtt mi magunk is. Ehhez néha hozzá kell nyúlni a játékokhoz, meg kell kicsit piszkálni a szabályokat. Klasszikus példa az előnyadás, de ugyanennyire magától értetődő, ha le kell egyszerűsíteni valamit azért, hogy játszhassunk.

A Pig esetében nincs szükség előnyadásra, mert a szerencse elég nagy szerepet kap benne, de nem lehet feltétlenül már 5-6 éves korban bárkivel belekezdeni. Nem a szabály bonyolultsága vagy a játékmenet összetettsége miatt, hanem matematikai hiányosságok miatt. Alapvetően százas számkörben zajlik a játék, leginkább egyjegyű számokat adunk egy- vagy kétjegyű számokhoz – pontösszesítésnél kétjegyűt kétjegyűhöz -, a tízesátlépés pedig elég gyakori. A dobott értékek összegét ráadásul fejben kell tartani, miközben játékkal kapcsolatos döntéseket hozunk. Szóval egyszerű a játék, de így is akad benne feladat, amit ha valaki nem tud megoldani, akkor valaki más oldja meg helyette, de így meg nem tud teljesen jelen lenni a játékban, ráadásul csomó fejlesztési lehetőséget veszni hagyunk.

Miközben a játék egyszerű, szórakoztató, szinte mindenkinek bejön. Szóval 1-2-3-4-5-6 értékek helyett csak 1-1-2-2-3-3 értékekkel dolgozó dobókockát használunk – az egyik egyesre piros pöttymatricát ragasztunk, 100 helyett pedig csak 30 a cél. A számlálást és a megszerzett pontok jegyzését pedig eszközökkel segítjük. Olyanokkal egyébként, amiket aztán a matektanulás közben is használunk majd, de úgy, hogy addigra már pozitív tapasztalataik vannak velük működés közben. És ez a sok körítés egyáltalán nem vágja tönkre a játékélményt, csak ők még nem fejben számolnak – dekorkavicsokat vesznek magukhoz -, nem jegyzik meg hol tartanak – gyűlnek a kavicsok -, és nem írják fel az eredményt egy papírra – abakuszon rögzítenek.

Merjünk hozzányúlni a játékokhoz, alakítsuk őket bátran srácainkhoz, céljainkhoz, megéri. Ha kellő rutinunk van, sokat játszunk sokféle játékkal, akkor meg tudjuk tenni ezt úgy, hogy a játékélmény maga nem sérül. Idén sokadik olyan gyerekünknél használjuk így ezt a játékot, akikkel már nagyon korán elakadtunk a matekkal, így muszáj megtalálni az alternatív utakat. És jó, hogy egy meg is van.

Ha szeretnétek még a Pighez hasonló kevés eszközös játékokkal megismerkedni, akkor itt elérhető egy nagyobb gyűjtemény.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!