Kincskeresés
Az elmúlt években rendszeresen érkeztek hozzánk waldorfos önkéntesek, hogy a tanodában vagy az alapítvány más területén teljesítsék a közösségi szolgálatukat. Idén a második táborunkban hárman vettek részt, és töltöttek velünk egy intenzív, fárasztó, izgalmas hetet, ahol mindenféle tábori programba bekapcsolódtak. Így fociztak, zsinórlabdáztak, táncoltak, kézműveskedtek, meséltek, olimpiára készültek, mindenféle kinti és benti játékot játszottak velünk, emellett pedig még egy saját programot is megvalósítottak. Egy délelőtt forgó rendszerben három csapat gyereknek kincskeresést rendeztek, természetesen igazi térképpel, rejtvényekkel és elásott nyereménnyel. A következőkben az ő élményeiket olvashatjátok.
„Rengeteg érdekes és idegen szituációval találkoztam a tanodában töltött időm alatt. A gyermekek nagyon sokszínűek, és számomra ledöbbentő volt, hogy a brutális körülmények között mennyire felhőtlenek voltak. Nagyon egyszerű volt velük bánni. Sokkal nehezebbre számítottam. Voltak nehézségek persze a figyelmük fenntartásában, de ez nem okozott számomra kifejezetten nagy problémát.”
„Nagyon megdöbbentett, hogy mennyire nyitottan fogadtak a gyerekek. Kíváncsiak és érdeklődők voltak a kezdetektől fogva. Igyekeztem mindenkivel időt tölteni, de leginkább a lányokkal tudtam kapcsolódni. Ahogy teltek a napok, egyre nagyobb bizalommal fordultak felém, volt akivel kifejezetten jó kapcsolatom alakult ki, ez nehézzé tette a búcsút.”