A tábor, ahová meg lehetett érkezni

Anna:

Egy sportos tábor pillanatai.

Az idei első tanoda tábor nem csak a mozgásról szólt, hanem arról is, hogy hogyan találunk vissza egymáshoz és önmagunkhoz. Sokkal több volt, mint futás, labda, izzadtság vagy versengés.

A napjaink tele voltak lüktetéssel: eszközös egyéni kihívások, páros összhangkeresések, és csoportos játékok váltották egymást a friss levegőn. A mozgás öröme lelkünket is mozgásba lendítette. Gyerekek és felnőttek, – nagyszerű kollégák és önkéntesek – összedolgoztunk. Valami fontos született: közös ritmus, egymásra hangolódás. Az apró dolgok – egy mosoly, egy segítő kéz, egy biztató pillantás, egy jókor jött ölelés – rendkívül fontossá váltak.

Ahogy nőtt a közösség együtt töltött ideje, egymásra figyelése, úgy jöttek elő a kihívások is. Gyerekek közötti konfliktusok, fáradtság, kisebb haragok… Mindez lehetőséget adott a fejlődésre. Gyakoroltunk felismerni, megfogalmazni, belátni – és együtt továbblépni.

A tábor lezárása után különleges csend van, teltebb, gazdagabb és mélyebb. Elfáradtunk – de ez a fáradtság nem gyengít, hanem gazdagít. Kitartásunkkal, nyitottságunkkal és közös élményeinkkel közelebb kerültünk egymáshoz. Mindannyiótoknak köszönöm!

Csenge:

A tábor elején vegyes érzésekkel érkeztem: kevés önkéntes jelentkezett erre a hétre, így sokáig kérdéses volt, hogyan fogjuk megoldani a feladatokat. Szerencsére a hét előrehaladtával szépen kialakult az együttműködés, és minden gördülékenyen ment – a közös munka, a kreativitás és az elkötelezettség meghozta a gyümölcsét.

Az idei tábor témája a sport volt, ami rengeteg lehetőséget adott arra, hogy minél több gyereket bevonó, csoportos, kooperatív és páros játékokat tervezzünk. A gyerekek különösen élvezték az állomásos feladatokat: például amikor szivacsos vízipisztollyal kellett labdát célba juttatniuk, vagy amikor a „gólya viszi a fiát” játékban együttműködve, egymásra figyelve kerülték meg a diófát. Nagy sikert aratott az is, amikor sorba állva, hátrafelé öntötték a vizet kis vödrükből a mögöttük álló vödörbe – ezt sok nevetés és biztatás kísérte. A sportos Kahoot-kvíz is komoly izgalmakat hozott, a gyerekek lelkesen vettek részt benne.

Esténként a nagylányokkal táncoltunk, új lépéseket tanultunk, vagy családokat látogattunk meg, hogy mesét olvassunk nekik – ezek mindig meghitt, különleges pillanatai voltak a napnak. A hét során több vendég is érkezett hozzánk, akik új színt vittek a programokba. Különösen emlékezetes maradt számomra az a délelőtt, amikor középiskolás önkéntesek jöttek Toldra, és egy spontán focimeccs alakult ki köztük és a gyerekek között. Egy másik különleges alkalom volt, amikor egy Magyarországon tanuló afrikai csapat látogatott el hozzánk. Afrikai játékokat tanítottak nekünk, meséltek hazájukról, és megosztottak egy régi, generációk óta élő mesét is – igazi kulturális élményt hozva a táborba.

A hét során egy igazán összetartó, jól működő csapattá formálódtunk. Mindig arra törekedtünk, hogy olyan feladatokat és tevékenységeket találjunk ki, amelyek egyszerre minél több gyereket mozgatnak meg, és aktívan bevonnak mindenkit.

Ez a tábori hét – a kezdeti nehézségek ellenére – tele volt nevetéssel, mozgással, együttműködéssel és rengeteg tanulással. Igazi közösségi élménnyé vált, amit biztosan sokáig őrzünk majd magunkban.

Lili:

Az első tanoda tábor a sport és a mozgás körül forgott. A fókuszom azon volt, hogy minél több olyan sporteszköz használatra kerüljön, ami a tanodában lézeng még sincs a gyerekek által elővéve. A hét programjaiba belecsempésztük ezeket, például egyik délelőtt voltak különböző állomások, ahol előkerült a kosárra dobás vagy a fészerben rejlő futóbicikli és olyan tevekénységek is, amihez eszköz sem kell. Ha a héten Toldon jártál és pont egy csapat gyerek sétált el melletted valószínű, hogy valakiket gólya viszi a fiát pózban találtál.

Voltak olyan eszközök is, amik csak elől voltak hagyva arra várva, hogy a gyerekek maguk fedezzék fel őket újra. Így alakultak egymásnak drukkoló bowling meccsek és visszatérő tollaslabda párosok. Előkerült a hét során Kubb is, amit pár gyerek ismert régről, de volt, akinek újdonságnak számított.

A hét egyik legjobb pillanata volt, amikor Annával az udvar közepén állva figyeltük ahogyan egy nélkülünk szeveződött Kubb meccs folyik a kert egyik végében és egy tánc előadás szerveződik a másikban. Hirtelen azt se tudtam, hova csatlakozzak mert nem kellettem.

Talán ez az egyik fő tanulsága ennek a tábornak. A tábor készületkekor amikor kiderült, hogy kevés önkéntes csatlakozik hozzánk, elbizonytalanodtam. A tábor végére kiderült, hogy nem csak, hogy a gyerekek is bevonhatóak mint szervezők, de egy kis támogatással végig tudják vinni a folyamatokat ők maguk is.

Vivien:

Később érkeztem a táborba, mint a többiek – nemcsak időben, hanem lélekben is kellett egy kis idő, hogy ráhangolódjak az ottani ritmusra. A többiek már pörögtek, én pedig próbáltam csendesebben, megfigyelve, kívülről befelé haladva kapcsolódni. A tábor lassabb, nyugodtabb pillanatai szerencsére segítettek ebben.

Ahogy teltek a napok, egyre természetesebbé vált az együttlét. Voltak konfliktusok, feszültségek is – ahogy az egy folyton alakuló közösségben lenni szokott. Ezekről tudtunk beszélni. Jó érzés volt, hogy kikértük a gyerekek véleményét, és ők mertek is élni vele, akár egymással, akár velünk szemben. Büszkék voltunk rájuk. Ezek a megszólalások, önérvényesítések apró, de fontos lépések voltak.

Különösen családias lett a tábor, hiszen bár jöttek vendégek is, zömében mi, tanodapedagógusok voltunk a gyerekekkel – úgy, ahogy év közben is. Ez a megszokott, bizalmi keret sokat adott. Úgy érzem, jó alapköveket fektettünk le a következő táborokhoz… mind közösségi élményben, mind tanulási folyamatban. …És van még valami, ami számomra nagyon fontos marad: az utolsó napokban velem volt a kutyusom is, Igor. A gyerekek, ahogy mindig, szeretettel fogadták és már nagyon várták, alkalmazkodtak egymáshoz. Igor is nagyon jól vette az akadályokat, a gyerekzsivajt, közös rohangálásokat és a csendes pihiket, és rengeteg gyereksimogatást annál inkább, számomra ez is a tábor biztonságosságát és intimitását tükrözte, számára is otthon a tanoda. Ez a pár nap gyorsan eltelt, mégis mély nyomot hagyott.

Az egyik tanodás nagyfiúnk gyakran úgy írja le nekem a tanodát hogy „tancsoda”, tényleg az, mindig. Köszönöm, hogy részese lehettem.