Ki vagyok én?

19 hónapja tudom, hogy meg kell írnom ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen írom is azóta, de csak fejben. Most pedig a számtalan verzió között lehetetlennek tűnik letisztázni, hogy mit és miért kell leírnom.

Arra mondjuk egészen jól emlékszem, hogy az első gondolatom az volt, hogy szerénytelenül arról fog majd szólni ez a szöveg, hogy milyen abbahagyni valamit, amiben jó vagy. Az elmúlt 19 hónap viszont arról győzött meg, hogy már régen nem vagyok jó ebben. De erről majd később.

Az elmúlt hónapokban a nagy zajból, ami a fejemben volt, valamiféle identitásválság rajzolódott ki leginkább. Ezért lett ez a cím. Válaszolni persze nem fogok, talán azért, mert nem is tudok. Mindenesetre már nem vagyok az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának szakmai vezetője. Nem vagyok tanodavezető. És eléggé nyomaszt, hogy mi vagyok, ki vagyok, ha ez nem. Megszámlálhatatlanul sokszor mutatkoztam be ekként.

Valamikor 2023 tavaszának elején lehetett, amikor Szolnokon, a vasútállomáson, lekésve a csatlakozást, a sötétben, hűvösben egyszerűen értelmezhetetlennek tűnt mindaz, amit már akkor is több mint 10 éve csináltam. Hogy több száz kilométerre dolgozom a családomtól, az otthonomtól. És vonatozom. Egyfolytában. Többször megígértem már, hogy egyszer kiszámolom, hogy mennyit vonatoztam, mert hát nagyon sokat. Most is megígérem: egyszer ki fogom számolni!

Nem mesélem el, hogyan érlelődött bejelentéssé a gondolat, hogy nekem ezt abba kell hagynom, de nagyjából 19 hónapja gyúrjuk, hogy átadjuk a stafétát. Nyár végén Julcsi és Tami már elköszönt az alapító csapatból és most illik azt mondanom, hogy legalább olyan fontos motorjai voltak a tanodának mint én, de az igazság az, hogy sokkal fontosabbak. Én csak többet beszéltem meg írtam. Viszont most írtunk egy könyvet együtt, ami valamikor jövőre majd olvasható is lesz és mindhármunk neve rajta lesz szerzőként, így az emlékezet majd talán helyén kezeli a szerepeket.

Bár azt sem tervezem elmesélni, hogy mi zajlott le bennünk ebben a hosszú felmondási időben, átadási időszakban, de volt egy fontos felismerésem, amiről itt-ott, ennek-annak már beszéltem. A sok gondolkodásban az derült ki, hogy mi elértünk a falig. Vagy hát illik az E/1. Elértem a falig. Amihez én értettem, amiben én jó voltam – tényleg úgy tűnt –, az már nem elég. A tanoda célját a tanulási motiváció támogatásában, attitűdformálásban ragadtam meg. És ez azért már elég régóta rendben van. Olyannyira, hogy olyan új kihívásokat sodort elénk mindez, amikkel évek óta birkóztunk sikertelenül. A jobb suliban tanuló, nagyobb követelmények elé állított tanodások, merészebb célok pl. Már rég nem kell teperni azért, hogy gyertek a tanodába, mert jó lesz. A tanoda együtt lélegzik Tolddal, jön aki szeretne, amikor szeretne. Itt vannak a srácok velünk, köztünk, lépni kell. Új megközelítések, új profil. Persze a régi, stabil felépítményen. De ehhez több okból is kevés vagyok. Biztosan hangsúlyos a fáradtság – el tudom képzelni, hogy kiégéssel is vádolható vagyok, de nem venném el szakemberek kenyerét –, de legalább ennyire fontos az is, hogy egész egyszerűen tényleg nem ehhez a részéhez értek a pedagógiának. (Azt sem vetném el, hogy a pedagógiához sem értek csak egy idő után jól kijöttem a toldiakkal.)

Szerintem izgalmas új csapat alakult körülöttünk. A srácok elfogadták, szeretik őket, a legfontosabb elem tehát rendben. Van egy csomó menő tudásuk, lendületük, izgalmas lesz nézni, hogy mi alakul majd. Mert hát nézni fogom én is, van még projekt, amit viszek kicsit, jövök önkénteskedni a családommal – nekik is rengeteget jelent Told –, vannak ötleteink az őstanodásokkal, szóval reményeim szerint csak átalakulok. Ha tűrnek majd persze.

Köszönni is illenék. A sorrend úgysem tud kielégítő lenni, így ne foglalkozzatok vele, nincs jelentősége, csak sok-sok gondolkodás után végül így írtam le.

Engem tényleg a mai napig elképeszt, hogy van egy falu ma Magyarországon, ahol kis túlzással bárhova bemehetek. Feldolgozhatatlan a közösségnek az a nyitottsága, amivel fogadnak évek óta. Nagyon köszi! De tényleg! Kedves olvasók, képzeljétek el, hogy a gyerekeitek tanára időnként hívatlanul belép a házatokba, hogy naponta ötször összefuttok vele az utcán, de a buszmegállóban is állandóan beszélgethettek vele. Vicc.

Srácok! A jelenlegi tanoda törzsgárdája meg sem született, amikor az első táborokat tartottuk 2012-ben. Ilyen közelről, ilyen hosszú ideig kísérni gyerekeket valami fantasztikus és egyedülálló. Sokakat születésüktől figyelünk, de azok a szemtelen nagy lovak, akiktől kiborulunk érettségire készülve, na hát velük is ovisként találkoztunk először. (Vigyázat! Bárkit zavarba tudunk hozni kiskori fotókkal…) Na szóval, hogy köszi, hogy jöttetek! Meg köszi, ha nem jöttetek, mert nem volt kedvetek! Az a mindenem, ha meg tudok nevettetni egy-egy toldi gyereket. É szerencsére ez egészen jól ment!

Biztosan át kell még néznem, amit írok, de valószínűleg utólag sem teszem rendbe, hogy E/1 vagy T/1. A barátaimmal dolgozhattam évekig. Ez is a minden nyilván. Pedig aki ismer az tudja, hogy velem aztán baromira nem könnyű együtt dolgozni. Nem biztos, hogy van olyan fontos ember a tanoda életében, akit nem bántottam meg nagyon a munka során. Most itt nyilvánosan akár bocsánatot is kérhetnék, de inkább köszi, hogy akadt, aki megértett, elviselt és toltuk a szekeret évekig. Mert megérte! Mert jó volt! Egyszer írtam egy köszönő SMS-t is valakinek Told elkezdése miatt, azt most is komolyan gondolom! Köszi minden önkéntességet is, nagyon kellettek! Főleg a jók! A visszatérők!

Nóri, te biztos olvasod! Hát köszi! Soha többet nem lesz ilyen munkahelyem. Egyéni vállalkozóként sem lesz annyi szabadsága a kreativitásomnak, mint itt volt. Nyilván ez is bizalom. Jó sok bizalommal találkoztam itt, nagyon jól esik. Pedig nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy egy igazi hülyegyerek voltam, amikor idekerültem. Ilyenkor azt szokás mondani, hogy ha a mai tudásommal kezdhetném újra, akkor… Pedig nekem meggyőződésem, hogy a hülyegyerek naivitása nagyon kellett ahhoz, hogy belevágjunk abba az értelmetlen kalandba, hogy Budapestről tanodát csináljunk a keleti határszélen. Nem tudom mikor kezdted elhinni, hogy ebből valami jó is kisülhet, de igazi látnok vagy, mert nem üvöltött rólam, hogy erre születtem.

Persze az egész Igazgyöngy mögénk, alánk, belénk került. Ilyen civil stabilitásról álmodni sem lehet. És hát emberileg is… Hű, hát ebben a bekezdésben sem tudom, hogy akad-e olyan, akivel ne lettek volna nehezebb pillanataink, majd egyszer önvizsgálatot tartok, de a lényeg, hogy rengeteg mindennel lehetett rengeteg mindenkihez fordulni és rengeteg mindent nem kellett csinálnom, mert más csinálta. Vagy csak azzal inspiráltuk egymást, hogy épp nem értettünk egyet! Mert hát az nagyon fontos. Lételem.

Képzeljétek, még a társasjátékozást is Toldtól kaptam, hiszen a tanoda miatt keveredtünk társasjáték-pedagógia képzésre. És azt tudjátok, hogy szegedi arcoktól tudtuk meg Miskolcon, hogy mi tanodát csinálunk? (Ki tudja, mikor derült volna ki…) Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a szakma egésze is nagyon sokat adott, köszi! Mikor fogok legközelebb tucatnyi emberrel másfél napot gondolkodni egy kétmodnatos definíció megalkotásán?

Az is egy szép és érdekes folyamat volt, ahogy a szüleim elfogadták és megértették, hogy ez nem csak egy hóbort, hanem fontos nekem és még értelme is van. Másmilyen családi háttérrel nehéz lett volna több mint egy évtizedig civilkedni a mai Magyarországon, mert hát óriási könnyebbség volt, hogy nem kellett állandóan azon görcsölnöm, hogy csak jobban kellene keresnem…

És a kiscsaládom? Hogy mellettem álltak, meg támogattak? Fenét – aki ismer, az tudja, hogy melyik káromkodásom illene inkább a fene helyére! Szóval nem, nem mellettem álltak meg támogattak, pedig az nagy dolog: menjél, csináld! hiszünk benned! Nekem meg mi jutott? Jöttek velem! Beleszerettek Toldba. Elmondhatatlanul sokat jelentett – mindent! –, hogy Orsi és Franci annyit, de annyit jöttek Toldra. Hogy szerették! És nagyon várom, hogy 2025-ben már ne csak hárman, hanem négyen, Bíborkával együtt toljuk.

Majdnem biztos, hogy én Toldon nőttem fel.

És túl fontos ahhoz, hogy ne csináljam jól.

Ez a 169. bejegyzés a nevem alatt a tanoda szakmai blogján.

Sziasztok!