Szeptemberben úgy vágtunk bele a munkába, hogy vannak olyan elemek az elképzeléseinkben, amelyek tapasztalatokra épülnek, de olyanok is, amelyek esetében ez nem mondható el. Utóbbira jó példa az online tanulás. És ez azért is érdekes, mert ennek ellenére az egyik legfontosabb eleme a projektnek. Az alábbiakban azt szeretném végignézni, hogy milyen elképzelésekkel indultunk, ehhez képest hol tartunk most és a ennek tükrében milyen célokat érdemes megfogalmazni.

Pontosan látjuk, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan. Úgy tekintünk erre az időszakra, mint egy bevezető/előkészítő szakaszra. Az, hogy heti szinten ott van a helyszínen két-három fő, az egyrészt nem költséghatékony, másrészt nagyon nehezen megszervezhető. És azt gondolom, hogy ez bár halmozottan igaz a jelenlegi helyzetünkben, amikor jellemzően budapesti önkénesekkel dolgozunk, a helyszín annyira nehezen megközelíthető, hogy igaz lenne akkor is, ha mondjuk debreceniek alkotnák a csapatot. Éppen ezért tűztük ki célul már a legelején, hogy megpróbálunk olyasmit létrehozni, ami a földrajzi távolság ellenére is működőképes lehet.

Eleinte azt gondoltuk, hogy a kultúrházban már létrehozott számítógépes sarok alkalmas lesz helyszín és eszköz szempontjából. Hamar szembesülnünk kellett azonban azzal, hogy a gyerekek nagyobb része akkor ér vissza a faluba, amikor a kultúrház már zárva van, de azt is be kellett látnunk, hogy maga a környezet sem ideális. Mindezek még inkább megerősítettek minket abban, hogy az online tanulást ne csak élőben képzeljük el. Szerettünk volna Moodle keretrendszerben kialakítani olyan felületet, ahol a gyerekek akkor, amikor éppen géphez jutnak feladatokat végezhetnek, mi pedig visszajelzünk, amikor tudunk. Időnként pedig tartunk online konzultációt annak, aki igényli. Ezt a vonalat továbbra sem szeretnénk elengedni, ugyanakkor megértettük, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra a nulláról felépíteni ezt a rendszert. Meg kellett keresnünk azokat a pontokat, ahonnan el tudunk indulni, amikből a gyerekek és mi is tapasztalatokat szerezhetünk a továbblépéshez.

Ha a szeptember óta zajló időszak legfontosabb eredményét szeretnénk megragadni akkor a tanuláshoz való viszony alakulása körül kell keresgélnünk. Hogy a gyerekek elfogadnak minket akkor is, ha tanulni szeretnénk velük. Hogy hétről hétre egyre tervezhetőbb a munka. Ezek az apró lépések szükségesek ahhoz, hogy egyszer megvalósuljon mindaz, amit a legelején elképzeltünk.022

Minden alkalommal törekszünk arra, hogy amennyiben megoldható és indokolt akkor legyen online foglalkozás is. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy az otthon maradt önkéntesek közül azok, akik ráérnek ügyeletben vannak és a gép előtt várják, hogy szükség van-e rájuk. Természetesen tudjuk, hogy ki miben kompetens, kit kell hívni, ha német, kit kell hívni, ha fizika a téma, hogy melyik gyerek, melyik önkéntessel tanulna szívesen, ha egyszerűen csak arról van szó, hogy a létszámot nem tudják kezelni azok, akik ott vannak. Egy online foglalkozás ugyanúgy 40-60 perc, mint egy normál, a kommunikációt Skype-on oldjuk meg, a munka pedig Google Docs segítségével zajlik. Szépen gyűlnek a weboldalak és az online eszközök is, amiket jól tudunk használni – reményeink szerint lassan összeáll egy adatbázis, amiben egyszerűbben, célirányosabban tudunk majd keresni. Most már az is megoldható, hogy az esetlegesen elkészült vázlatot/munkát kinyomtassuk és a gyerek hazavihesse. Szóval alakul.

A legfiatalabb, aki részt vett online foglalkozáson nyolc, a legidősebb tizenhat éves. Sokáig azt gondoltuk, hogy a kisebbekkel nem tudunk ehhez az eszközhöz nyúlni, de a tapasztalatok mást mutatnak, ami nagyon fontos visszajelzés. Most úgy tűnik, hogy az online tanulás is bejárhatja azt az utat, amit a hagyományos. Tanulják, szokják a formát, az eszközt. Barátkoznak vele. Még mindig kevésbé bíznak benne, de a foglalkozások a gyerekeknek is megmutatják, hogy eredményes tud lenni, és ezeken a megerősítéseken keresztül tudunk eljutni oda, hogy ezen a téren is kialakuljon egy rendszer. És akkor, amikor majd itt tartunk már lehet azon gondolkodni, hogy miként tudjuk folyamatosan biztosítani a gyerekek számára az internetet. 050

Nem azt szeretnénk elérni, hogy soha többet ne kelljen utazni, ne kelljen a gyerekekkel lenni, hiszen az egészben ez a legjobb. De ha komolyan gondoljuk, hogy amit kialakítunk az fenntartható és egyszerű szervezéssel, kisebb ráfordítással valós segítséget tudunk nyújtani, akkor ezt tartjuk a helyes iránynak. Megtalálni valamiféle egyensúlyt, ahol fontos szerepe van a személyes találkozásoknak, a helyben történő foglalkozásoknak, de az elérhetőségünket, még ha csak online is, kiterjesszük akár a hét minden napjára. Az elmúlt időszakban az önkéntes csapat bebizonyította, hogy készen áll erre, ahogy a gyerekek is. Ez pedig azt jelenti, hogy csinálni kell, haladni ezekkel az apró lépésekkel, és hátha valami valóban használható sül ki belőle.

  •  

1
Szólj hozzá!

Bejelentkezés a hozzászólás írásához
2 Hozzászólás szálak
0 Válaszok
0 Követők
 
Legtöbb választ kapott hozzászólás
Legolvasottabb szálak
1 Hozzászólás-írók
ON/OFF | Tanoda BlogL. Ritók Nóra Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi
Visszajelzés
trackback

[…] Az egészet azért találtuk ki, mert Told messze van és nehezen közelíthető meg, ráadásul még ha önkéntesekkel dolgozunk csupán, az utazási költség akkor is nagyon megterhelő. Emellett korán felismertük azt, hogy nem tudunk elég sokat együtt lenni a gyerekekkel, így a minőségi fejlődés érdekében egy teljesen egyénre szabott, egyéni tanulási rendszert alakítottunk ki és működtetünk azóta is. Ebben a keretben óriási szerepe volt a távoktatásnak, ráadásul azt tapasztaltuk, hogy sok gyereket motivál is, ha úgy tanulhat, hogy egyedül üldögél egy gépnél, és/vagy az, hogy olyasvalakivel beszélhet, aki nincs ott, akit esetleg nagyon régen nem látott. A távoktatás segítette a… Read more »

L. Ritók Nóra
Vendég

Csak azok kedvéért írom, akik ezt a blogot most olvassák először: ha sikerül ebben az évben ezt a skype-korrepetálás, online tanulástámogatás rendszerét kialakítanunk, adaptálható módon leírva a lépéseit, akkor fantasztikus lehetőség nyílik arra, hogy a kortársak, vagy kicsit idősebbek kötelezően előírt, vagy önként vállalt önkéntes munkáját az integráció szolgálatába állíthassuk. A legnagyobb akadály, a földrajzi távolság (a szegregátumok mind messze vannak) ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a tanulópárok működhessenek. A technika viszont, persze megfelelő háttérmunkával segítség lehet. A hatás, amit vizionálok, fantasztikus lehet. Segítség itt, előítéletek lebontása ott….Talán a gyerekeknek, fiataloknak menne mindaz, amire a felnőtt társadalom (sokszor úgy érzem) képtelen.… Read more »