Jöhetek tanulni?

Újra és újra meg tudnak lepni minket a gyerekek. Ma is teljesen váratlanul érkezett hozzánk egy lány, nem volt megbeszélve, nem is nagyon szokott jönni. Erre most itt van és ezt kérdezi. Persze, gyere, mi mást lehetne ilyenkor mondani. Aztán a tanulás után sem akart hazamenni, mert mit csináljon otthon – unatkozzon? -, inkább maradna, tanulna még valamit, vagy játszunk, vagy bármi. Adjunk kölcsön egy könyvet, mert ő szeret olvasni, hozott is két ötöst is már magyarból. Mi is tudjuk, hogy ezek csupán pillanatok, de olyanok, amikre nagyon komolyan lehet építeni. Mert magától jött, nekünk pedig ott volt 60 percünk arra, hogy meggyőzzük: jó itt, jó velünk. Igazából valami ilyesmiről szólna ez a munka, és ha van lehetőség, azzal élni kell, ki tudja mikor lesz megint.

Egy-két-há… Szóval haladunk. A héten már három olyan online foglalkozás volt, amikor nem voltunk Toldon. Persze legutóbb említettük, hogy hatot szerveztünk, tehát most sem volt minden tökéletes, de talán előrébb léptünk. Igazából minden egyes alkalom siker, és valami olyan plusz, ami tavaly még elképzelhetetlen volt. Ettől még nem jó érzés, amikor otthon ül az önkéntes, és hiába várja a gyereket, hiába készült stb. Itt-ott már mi is belefutottunk olyan párbeszédekbe, ahol számon kérik azokon, akikkel foglalkoznak, hogy nem hálásak, nem látják, hogy mennyit dolgozik értük az ember, ilyesmik, de ha valaki erre vágyna, akkor rossz helyen keresi a hálát. Ennél egyszerűbb a dolog: nem megy fel a kultúrba Skype-olni, mert elaludt, mert nincs kedve, mert jobb dolga van, bármi. Semmi személyes. Igazából az a furcsa, ha megjelenik, hiszen ki akarna tanulni, amikor egész nap lehet lógni, senki nem kér számon. És mégis megjelennek – oké, nem mindig -, és olyanokat kérdezgetnek tőlünk, hogy jöhetnek-e tanulni. Négykor leszállnak a buszról egy hét iskola után és azon vitatkoznak, hogy ki jöhessen tanulni velünk. Szóval, ha ezek mellett valaki megsértődik azon, hogy néha nem jönnek, hogy nem hálálkodnak – dehogynem, csak nem úgy -, akkor valamit nagyon nem ért. Minden Toldon töltött nap azt erősíti, hogy nem a tanulástól undorodnak, nem olvasás vagy írás ellen vannak beoltva a gyerekek, csak az iskola egyszerűen nem hozzájuk beszél.

Továbbra is szépen működik az online tanulás. Sokszor olyankor is a géphez ültetjük a gyereket, amikor lenne kapacitás személyes foglalkozásra. Ezzel nagyon sokat veszítünk: lassabban haladunk az anyaggal, elveszik a személyes kapcsolat stb. Viszont sokat nyerünk: nem csak az anyagot tanulja, hanem a géphasználatot is, ráadásul szokja azt a rendszert, amiben idővel sokat kell majd mozognia – ha minden jól megy. Ezek mindig nehéz döntések, de egyelőre úgy látjuk, hogy rendben van az egyensúly. Arról nem is beszélve, hogy élvezik: még mindig megvan a varázsa a számítógépnek meg annak, hogy olyannal tanulhatnak, aki nincs is ott.

Szombat reggel folytatódott a múlt héten sikeresen elkezdett foglalkozás az első osztályosoknak. Habár még mindig nem az igazi, mert csak két felvonásban jött össze, de azért nem csak ez, hanem szerencsére a résztvevők létszáma is megnövekedett a múlt hét óta. Így végül egy páros és egy egyéni foglalkozást lett. Mostanában igyekszünk évszakhoz illő tematikát választani, így ma az alma került terítékre. Volt itt minden: matek az almabowlinggal, feladatlapokkal és egy táblás-dobókockás játékkal, szövegértés és bábozás Az alma című mesével, és természetesen beszélgetés az almáról, dióról, gesztenyéről, vagyis az őszről. Érdekes, hogy mennyire nyomott hagyott bennük egy-egy mozzanat a nyárról. Sokszor kérik, hogy legyen megint ez vagy az. Sőt, tökéletesen be tudnák illeszteni az épp aktuális tematikába a megszeretett játékot. Olyan jó ötleteik voltak, hogy bántuk, ez nekünk nem jutott eszünkbe tervezéskor. De ez jó. Legközelebb majd erre is gondolunk.

Szintén az előző bejegyzésben írtunk arról, hogy kicsit elakadt a játéközön, így régen tanultunk új társast. Ezen mindenképpen változtatni akartunk, és kicsit visszatértünk egy régi célunkhoz: komplex, türelmet igénylő, hosszú, stratégiai társasjátékot tanítottunk. A Tikalban magát a maja várost tárjuk fel régészként, munkásokkal, szoros versenyben a templomok és kincsek megtalálásában a többiekkel. Szerencsére tapasztaltabb gyerekekkel elég gyorsan tanulható, ami fontos, hiszen a játékidő önmagában bőven meghaladja az egy órát. Csütörtök este után pénteken is ezt kérték, sikere volt tehát. Annak ellenére, hogy tényleg hosszú – mi 70-80 percet játszottunk -, és komolyan megmozgatja az agyat.

Nagyon jól jött ki, hogy két egymást követő napon játszottunk, mert szépen megmutatta a gyerekek fejlődését. Az első játék alkalmával eléggé lemaradtak mögöttünk, de köztük is nagy volt a távolság. Másnap aztán nem hogy felzárkóztak, ki is kaptunk, és minden résztvevő 10 ponton belül végzett. Tényleg komolyan gondoljuk, hogy egy ilyen játékstruktúra átlátása és elsajátítása nagyon komoly kognitív folyamat. Szóval visszajutottunk ide: szünet nélkül képesek koncentráltan egy helyben ülve gondolkodni akár 80 percet is, mégis az a panasz rájuk, hogy nem figyelnek, nem maradnak meg, nem bírnak semmit megtanulni stb. Hát oké.

Julcsi, Máté