Mesés
Fantasztikus napok vannak mögöttünk. Múlt héten arról írtunk, hogy valahogy semmi nem jött össze, de ezen a héten egyszerűen minden probléma elkerült minket. Még a nap is hétágra sütött, ami meghatározta az alaphangulatot, és talán ez is közrejátszott abban, hogy rekordszámú gyerek jött hozzánk tanulni. Két délután és egy délelőtt elég volt ahhoz, hogy sikerüljön több mint 20 egyéni tanulást szervezni (személyesen és online), valamint egy kiscsoportos foglalkozást és két társas-estet is sikerült összehozni.
Az egyéni tanulások egyre szervezettebben zajlanak. A gyerekek is kezdenek hozzászokni a Tanoda rendszeréhez, így a legtöbben a megbeszélt időpontokban, pontosan megérkeztek, és voltak, akik több órán keresztül maradtak különböző tantárgyakat gyakorolni. Az online tanulás ebben nagyon nagy segítség, mert így 2-3 gyerek mindig tud a gépnél is dolgozni. A gyerekek pedig továbbra is élvezik ezt a tanulási formát, tetszik nekik, hogy a számítógép segítségével lehet feladatokat megoldani tőlük több száz kilométerre levő önkéntesekkel.
Már korábban megfogalmazódott bennünk, hogy az idegennyelv-oktatástis szeretnénk rendszerbe illeszteni. Eddig az idegen nyelvek gyakorlása többnyire az iskolai feladatok ellenőrzéséből állt, de szeptembertől úgy döntöttünk, nagyobb hangsúlyt fektetünk erre a területre. Megkezdtük a gyerekek egyéni szintfelmérését, mind angol, mind német nyelvből, és reményeink szerint október végére minden hozzánk járó gyerek számára ki tudunk alakítani egy egyéni fejlesztési tervet ezen a területen is. Azokkal, akik már túl vannak a szintfelmérőn, máris elkezdtünk tematikusan foglalkozni, és egymásra épülő foglalkozásokat tartunk nekik. Szintjüknek és életkoruknak megfelelően különböző feladatsorokat, mondókákat, meséket és szituációs feladatokat adunk; a differenciált oktatást pedig úgy tűnik, nagyon élvezik.
Idénre az olvasás és a szövegértés fejlesztése jóval átgondoltabb, személyre szabottabb és a gyerekek szerint is izgalmasabb lett. Ehhez persze sok munka szükséges, mert jó szövegeket kell keresnünk, azokhoz pedig jó feladatokat kell alkotnunk: Rejtő-képregényektől, KJK-könyveken át mesékig, ismeretterjesztő szövegekig már van mindenünk: korosztályra lebontva, különböző nehézségi szinteken, változatos feladatokkal. És végre a mérésben is előrébb léptünk, és különböző részterületeken figyeljük a gyerekek fejlődését. És mindemellett végre az írás is hangsúlyosabb szerepet kap: néhány gyerekkel a héten elkezdtünk meséket írni. A forma egyszerű: egymás gondolataira, mondataira válaszolva közösen alakítjuk a történetet, amit bizony be is pötyögünk a számítógépbe. Két mese el is készült (egy cicáról, akinek fáj a hasa a tejtől, illetve Mátyás király eddig nem ismert kalandjáról), egy pedig halad a végkifejlet felé. A gyerekek elképesztő büszkék és nagyon élvezik, a szépen megszerkesztett szöveget pedig kinyomtatva, örömmel viszik haza. Sőt, az egyik lány az összes osztálytársának is szeretett volna egy-egy példányt, de végül abban maradtunk, hogy felolvassa majd nekik, ha szeretnék. Reméljük sok-sok mese, sok-sok történet összegyűlik, amiket persze nem szeretnénk majd az asztalfiókba zárni.
A kiscsoportos foglalkozást három elsőssel sikerült megvalósítani. Nagy élmény nekik az iskola, így a foglalkozás első pár percében elmesélték mi történt velük a héten, majd beszélgettünk az őszi évszaknak megfelelő témákról. Ezután elkezdtünk elemi számolási feladatokkal foglalkozni: összeadtunk, kivontunk, csoportosítottunk. Az egyik kisfiú csak rajzolni szeretett volna, így ő olyan rajzolási feladatot kapott, ami fejlesztette a logikai gondolkodás képességét (pl. legyen a várnak 6 ablaka, amiből 2 legyen rácsos, 3 négyzet alakú, stb.). Múlt héten faleveleket is készítettek a gyerekek, ami annyira tetszett nekik, hogy ezt a feladatot újra elővettük, s az utolsó percekben, akinek volt kedve, még készíthetett magának egyet.
A társasjátéknál nem volt apelláta, mind a két nap Tikal városát tártuk fel. Úgy látszik, hogy újra a sarkunkra kell állni, hogy ne ragadjunk le egyetlen játéknál. Az viszont igaz, hogy élvezik, hogy látják saját fejlődésüket, hiszen hétről-hétre jobban értik a taktikai mélységeket, ami pedig külön öröm: mindezt nagyon jól meg is tudják fogalmazni. Megjelent a kommunikációjukban mások és a saját játékuk elemzése és értékelése, ami egyértelműen egy új, nagyon értékes szint. Jövő héten azért szeretnénk új játékot tanítani (UR), előkészítve egy izgalmas és tartalmas őszi szünetet, ahol a területfoglalós játékok lesznek a középpontban.
A hét eleji online tanulás egyébként újra működni kezdett, méghozzá iskolából hazaérkező gyerekkel is. A következő két hétben közülük szeretnénk újabbakat bekapcsolni, ami persze nem lesz könnyű, hiszen 2-kor vagy 4-kor, az iskolából visszatérve nem tudjuk, hogy mennyire lesz vonzó ajánlat egy kis tanulás a gépnél valamelyik távoli önkéntessel, de igyekszünk.
Bogi, Máté