Tovább

Amikor a csapatépítőn lezártuk a jövővel foglalkozó szakaszt, azt a kellemetlen kérdést kaptuk, hogy akkor most hogyan tovább. Megfogalmaztunk dilemmákat, terveket, de konkrét feladatokat is. És erre utalt a kérdés: mi az, amit most csinálni fogunk, mi lesz az első lépésünk. Én akkor nem túl frappánsan azt mondtam, hogy megyünk Toldra. Hiszen minden héten ez történik: megyünk és csináljuk. Úgy éreztem, hogy az új feladatok, a tervek csak ebbe a megyünkéscsináljukba férnek bele. Mert ez van, erre lehet építeni, ezt lehet alakítani. Szóval ez a logikus, következő lépés.

És ez is történt. Én magam kicsit késve érkeztem Toldra, mert a TanodaPlatform megbeszélésén voltam. Azonban régóta olyan önkéntesek vannak körülöttem, akikre jó szívvel rá lehet bízni a feladatot. Jó érzés pótolhatónak lenni. Ez is a tovább egyik feltétele: nem szólhat rólunk a projekt. Ennek egy olyan keretnek kell lennie, amit legalábbis elég sokan tudnak működtetni, ez az, amit fel kell építeni. Ehhez pedig új emberek is kellenek: fiatalok és ambiciózusak, akik akár évekig látják magukat a projektben. Ez egy feladat. Keresni, toborozni kell. Felkészíteni, motiválni, megtartani. Talán ebbe az irányba is sikerült lépnünk, hiszen újoncot avattunk: fiatal, tud németül, fiú. Utóbbi elsőre talán kevéssé hangzik fontosnak, de aki dolgozik szociális, pedagógiai területen az tudja, hogy meg kell becsülni. Szóval üdvözlünk, András!

IMG_20150213_162511

A hét legnehezebben feldolgozható eseménye az egyik család költözése volt. Nem mennek messzire, de a gyerekek nem tudnak eljárni a tanodába – de talán a táborokra majd átjönnek. Szóval hiába gondoljuk, hogy hosszútávon érdemes hatni, ha ilyesmi jön közbe. És ezek a gyerekek nagyon sok szinten kapcsolódtak a projektbe: elsős, alsós, felsős. Többnyire szorgalmasan, motiváltan jártak hozzánk, nagyon fognak hiányozni, és valószínűleg a tanoda is nekik: szükségük lenne rá. Sok mindent azonban nem tehetünk, a felszabadult helyekkel, kapacitásokkal kell jól gazdálkodnunk, mert vannak gyerekek, akiket nem érünk el, vagy csak részben és ritkán. A hét eleji online tanulásoknak szánunk nagy szerepet ennek a problémának a kezelésében. Úgy döntöttünk, hogy a projekt ezen részébe vesszük be azokat a gyerekeket, akik bár motiváltak, amikor velünk vannak, mégis nehéz elérni náluk, hogy eljöjjenek a tanodába. A hét eleji alkalmak menetrendje ugyanis az, hogy a helyi segítőnk elmegy autóval az iskolából elkért gyermekért, és hazahozza, leülteti a gép elé őket. Kényelmes, gyors megoldás: kiiktatódik az elindulás és a gyaloglás demotiváló ereje. Sok ilyen alkalom után persze azt várjuk, hogy a személyes találkozások számát is növelni tudjuk. További gyerekek elérése és bevonása tehát folyamatos feladat: egyrészt azért, hogy ennek a módszertanán is dolgozzunk, másrészt azért, mert hiszünk abban, hogy olyasmit nyújtunk, amire mindenkinek szüksége lehet.

Projektek szintjén is továbbléptünk egy picit. Sok-sok nagyszabású terv mellett – például az integrációs alkalmak és terek növelése – váratlanul kaptunk egy óriási lehetőséget az angol tanulásához. Nemrég felkereste az alapítványt egy USA-ban élő magyar család, akik szeretnének levelezni a gyerekekkel, így a héten belevágtunk. Többen is lelkesedtek az ötletért, és már el is készültek az első bemutatkozó levelek a külföldi családnak. A „pen friend” projektet szeretnénk összekötni más, futó projektjeinkkel is (pl. a fotós szakkörrel), így a tavaszi szünetben a fotózás új motivációja lehet az, hogy a gyerekek képeket csatolhassanak a leveleik mellé, és így mutassák be magukat, barátaikat, lakhelyüket és családjukat..

A továbbhoz tartozik az is, hogy nyilvános lett a SozialMarie pályázatunk. Még egy ennyire önkéntesekre alapozott tanodának is igen magas fenntartási költségei vannak, így folyamatosan keressük a támogatási lehetőségeket. A pályázat jelenleg a közönségszavazói fázisban van, és nem is állunk rosszul (bár elfér még néhány szavazat), ami remek visszajelzés: sokan ismernek, sokan elismernek.

A csapatépítőn történt le-, és megterhelő jövőről való gondolkodáson tehát túlléptünk. Vagyis hát beleléptünk ebbe a jövő dologba. Csináltuk tovább, fejünkben az új gondolatokkal, új érzésekkel. Megújult hozzáállással. Remélhetőleg tudatosabban. De nem kapkodva, nem sietve. Csinálva.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!