Nem is biztos, hogy pontosan emlékszünk, mikor és honnan, de egyszer csak jött egy ötlet: mesét kellene írni a gyerekekkel. Azt tudtuk, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, nem ülhetünk le a gyerekekkel úgy, hogy akkor tessék, itt az üres lap/képernyő és hajrá. Ki kellett találni a kereteket. Az alap pedig a közös mesélés lett: a gyerek és a pedagógus közös alkotó folyamata. Az egyik elkezdi a másik pedig folytajta és így szövik egymás gondolatait valami új világgá. Igazi pármunka. És működni kezdett, ahogy erről írtunk is már. Ennek a bejegyzésnek viszont az a célja, hogy kicsit rendszerezzük az eddigi tapasztalatainkat, illetve fel szeretnénk hívni arra a figyelmet, hogy ide kattintva néhány mesét bizony a nagyközönség elé tártunk.

Nem célunk írókat nevelni – mi magunk sem vagyunk azok -, csak azt szeretnénk, ha a betűk világa, a szövegek kicsit közelebb kerülnének hozzájuk. Azt feltételezzük, hogy az alkotási folyamat segítségével belülről ismerik meg a mondatok, a történetek működését. A szövegértés az egyik olyan alapkészség, melynek fejélesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek kudarcok helyett sikerélményekkel találkozzanak. Ha pedig látják, hogy ők maguk is képesek összerakni valamit, ami működik, akkor talán lebomlik a szövegek negatív kultusza. Persze az íráskészség is fejlődik, egyre jobban, egyre magabiztosabban fogalmaznak, és még a helyesírásukra is kapnak visszajelzést. Ráadásul gépen írunk, így a digitális kompetencia egyes területeit is tudjuk piszkálni, miközben élvezzük, hogy amit kitalálunk az életre kel. A gyerekek én-könyvébe is bekerülnek a kinyomtatott munkák, ezután pedig örömmel olvassák fel egymásnak, az új önkénteseknek, vagy viszik haza, esetleg be az iskolába. Most pedig egy újabb szint: feltöltve a blogba azt is megélhetik, hogy teljesen idegen emberek is kíváncsiak lehetnek a történeteikre.

20150313_165448

A folyamat persze nem mindig egyszerű. A meseírás egyik legnagyobb gátja lehet (különösen a kisebbeknél, de előfordul az idősebb korosztálynál is), hogy hirtelen nem tudnak kitalálni újabb spontán elemeket a saját történetükhöz. Az egyik kisfiú első meséje azért épült a Transformers világa köré, mert azt már ismerte, s abban mozgott otthonosan. Aztán persze a mese végeztével rá lehetett vezetni egy olyan történet írására is, ami egy különálló fantáziavilágára épült, bár a téma még mindig kötődött a már ismert történetekhez. A legtöbb megszületett mese tartalmaz átvett, máshonnan, más meséből beépített elemeket, de végül valami új, valami saját világ alakul.

top_tanoda_MM_20150320_207-740x400

Szóval, ha nem megy egyből, ha nem megy magától az írás, akkor külső segítséget nyújtunk. Ilyen a Sztorikocka – alapjáték, cselekvéses-, mesés kiegészítők – használata. A kiegészítők választása azért szerencsés, mert nem túl absztrakt, így könnyen válogathattunk a főhősünk cselekedetei között a kockák sorrendbe helyezésével, vagyis a főhős kitalálása után már csak azon kellett gondolkodni, hogy miért is ment az űrbe, s ott milyen kincset ásott ki az idegen bolygón. A legkisebbeknél azonban pont az bizonyult nehéznek, hogy ettől a konkrétabb cselekedetlánctól elszakadjanak. Ők a Sztorikockákon található mozzanatokat csak felsorolták, de nem találtak ki köréjük kerettörténetet.

DSCN0069

A Dixit kártyái is remek mese-alapok lettek, s több különböző módon is használtuk őket (például úgy, hogy csak egy kártyáról kell mesélni, vagy úgy, hogy a gyerekek folyamatosan kapnak újabb és újabb kártyákat, amiket bele kell szőniük a mesébe). Ezek a képes kártyák segítenek abban, hogy egy helyszínt vagy főszereplőt adjanak a történethez, amit utána a mesélő a saját fantáziájára bízva cselekedtet. Így született mese az elvarázsolt erdőben élő skorpiófarkú hős oroszlánról, vagy a kővé változott sellőlányról, akit úgy lehet megmenteni, hogy a Holdat ellopják érte. A mesét pedig nem csak egyénileg lehet írni, kipróbáltuk, hogy milyen, ha párban mesélnek a gyerekek. Először féltünk, hogy lesz, aki túldominálja a párját, de ez a félelmünk nem igazolódott: a gyerekek figyeltek egymásra, és ügyesen folytatták azt, amit a párjuk elkezdett.

20150328_091129

Mivel elsősökkel, sőt, óvodásokkal is zajlik a mesealkotás ez sokszor csak szóban történik meg, így a hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek csak ott, csak akkor léteznek, és ennek is megvan a maga varázsa. De még az a lány is, aki írni ugyan nem tud, de mesélni annál inkább, ő is megosztja velünk a történeteit, ha valahogy keretet biztosítunk ehhez. Nekünk pedig csupán figyelnünk kell, néha segíteni a történet alakulását, és h úgy adódik jegyzetelni, hogy azért mégse vesszen el minden mese. A többiek viszont – mind-mind alsósok – már az örökkévalóságnak írnak, mi pedig büszkén publikáljuk a munkákat. Jó olvasást!

MESÉK

Bogi, Máté

  •  

Trackback/Pingback

  1. Mese, kép, mozgókép | Tanoda Blog - […] a meséink a legrégebbiek, melyekről már többször beszámoltunk, így most nem is írnánk bővebben a projektről, de körülbelül ezzel…

Hozzászólás írása