Trükkös evolúció

Folytatódtak a nagy sikerű projektjeink: a természettudóson belül az égtájak felfedezése, a bűvészkedésen belül pedig a trükkök elsajátítása. Ezen a héten is csatlakozott hozzánk egy új önkéntes, akinek szintén nagyon örülünk, reméljük sokszor fog még jönni. A tanulások és projektek mellett pedig egy új, hosszú és kissé összetettebb társasjátékot is sikerült megtanítani a srácainknak.

violetta

A természettudós projektben jelenleg a földrajz a téma, most megint az égtájakkal, kontinensekkel foglalkoztunk. A fiúk Neymarral, a lányok Violettával barangolták be hol a stadiont, hol a forgatási helyszíneket. A gyerekek nagyon jól kapcsolódnak ehhez a projekthez, szeretik, hogy náluk van az irányítás, ők ütik be a Google kereső felületére a helyeket, a térképen ők navigálnak. Ez a projektünk egyébként erősen kapcsolódik egy újonnan bevezetésre került gyerekeknek szóló tevékenységünkhöz, a digitális kompetencia fejlesztéséhez. Ezen a héten ráadásul egy páros tanulásunk is volt, hiszen a szombat délelőtti sávban két lánnyal egyszerre tanultunk ezzel a földrajzos, térképes feladatlappal és remek volt látni, ahogy önállóan boldogulnak a keresésekkel, a térképekkel és ha kell, akkor segítenek is egymásnak. A pedagógus itt a háttérbe szorulhatott és valóban „csak” egyfajta facilitátori szerepet töltött be.

A másik, több hete tartó projektünk a bűvészkedéses-szövegértős, melyről már itt hosszabban is írtunk. Továbbra is nagy sikernek örvend, a tanulások is sokkal nagyobb lelkesedéssel indulnak, ha úgy kezdjük, hogy az önkéntes bemutatja a „varázslatot”, így rögtön kellően motiválttá teszi a gyereket a szöveg elolvasására, a trükk megtanulására. Persze ezek után a többi feladatlap is könnyebben lecsusszan.

tanulás

Ez a hét amúgy is a rekordhosszúságú tanulásokról szólt, szinte mindegyik tovább tartott, mint általában. Ahogy megérkeztünk csütörtökön, a kettőtől kezdődő tanulási sávban egy ötödikes fiúval az összes feladatlapot meg tudtuk csinálni, ami rá várt az órarendben. Volt történelem, matek és angol is, bőven kitöltöttük tehát a rendelkezésre álló egy órát, sőt! A délutáni etap szintén hosszúra nyúlt, mindenki megcsinálta a földrajzos projekthez kapcsolódó feladatlapját, majd jöttek az egyéni fejlesztések kinek matekból, kinek szövegértésből vagy idegen nyelvből, de itt is több feladatlapot fogyasztottunk el, mint általában szoktunk. Másnap azzal a sráccal, aki jelenleg magántanuló és nemrég magától kérte, hogy újra járhasson rendszeresen tanulni, szintén extra hosszú tanulást sikerült véghezvinni. Ez, az ő esetében azért is kiemelendő, mert bár régebben rendszeresen járó tanodásunk volt, az elköltözésük, majd visszaköltözésük egy kisebb csorbát ejtett ezen és nehezebb volt a visszacsatornázás. Egyrészt a motiváció hiánya, másrészt az életkor is közrejátszik, de a nyolc osztály elvégzése szükséges, így újra elkezdett hozzánk járni. Egyre több időt tölt el velünk a tanulásokon és a játékalkalmakon egyaránt. Most a bő egy órájába belefért egy digitális kompetenciás feladatlap, a történelem és egy angol is. Mi nagyon büszkék vagyunk, bízunk benne, hogy ez a lendület ki fog tartani még egy jó ideig.

Ismét egy új önkéntessel gyarapodott a csapatunk, ő Berettyóújfaluból érkezett, volt Igazgyöngyös diák, történelem-rajz szakos tanárnak készül. Nagyon bízunk benne, hogy mindkét területen ki tudjuk aknázni tudását és ő is szívesen kapcsolódik majd a gyerekekhez, a csapatunkhoz és a projektjeinkhez.

kisherceg

evolucio

Új játékokat is vittünk erre a tanodás alkalomra. A kisebbekkel a tanulások után A kis herceget ismertettük meg, mely ugyan nem aratott osztatlan sikert, de hosszú volt és még így is mindenki végigjátszotta. Ez egy újabb szintlépés volt a velük való társasozásban, hiszen az összetettsége és az időtartama is meghaladja az eddigieket. Az esti játék során a srácokkal is új társast tanultunk, az Evolúciót, ami első ránézésre egy kicsit összetettebbnek, kicsit bonyolultabbnak tűnik, de a hosszú szabálymagyarázat és a megértés után egy jó és izgalmas játék bontakozott ki: a különböző fajaink harcoltak az életben maradásért, voltak akik növényeket halmozva, mások pedig a kisebbeket levadászva növelték testméretüket és populációjukat. A játékot gyorsan megszerették, másnap már direkt ezt kérték és látszott, hogy a játékukat sokkal jobban megtervezik, átgondolják. Sikernek könyvelhetjük el, hogy már ezekkel a komplexebb játékokkal is sokkal rövidebb idő alatt (szabálymagyarázat plusz egy próbajáték) és mélyebben meg tudnak ismerkedni (értik, átlátják, megszeretik), mint egy-két évvel korábban tették.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!