Ez a hét megint nem a tanulásról szólt. Vagyis nem úgy szólt a tanulásról. Év elején ötletelhettek a srácok arról, hogy milyen projektheteknek örülnének; és volt egy hennás ötlet. Néha próbálkoznak ilyennel, mi pedig szeretünk ezekre jól reagálni. Szinte bármibe bele lehet menni, ha jól közelíted meg. Lehet horrort is nézetni a srácokkal, ha mondjuk filmtörténeti kontextusba helyezed, de lehet hennázni is, ha sikerül olyan folyamatokat tervezni, amikben értékes fejlődési lehetőségek rejlenek. Nézzük, hogy ez most mennyire sikerült nekünk.

Nem teljesen. Mivel sokszor az a gondunk, hogy felületes ismeretekre építenek, igyekszünk itt-ott meg így-úgy mélyíteni dolgokat. Arra gondoltunk, hogy a henna története, a motívumok és testrészek jelentése még nem lesz túl nagy falat, talán még érdekli is őket. Interaktív előadás és kevés infó volt a terv, de ez is sok lett. Talán az sem volt túl szerencsés, hogy egy nagy betegséghullám találkozott egy relatíve jobb idővel, így kevés gyerek jött szerdától-péntekig, amit az alapozásnak szántunk. Persze nem baj, hogy ilyesmivel is találkoznak nálunk, de jobb lett volna, ha tényleg találunk utat hozzájuk, mert így a szombati hennázás közben nem jött elő semmi olyan, amit az elmúlt napokban hallottak, tanultak. Ez nem jelenti azt, hogy semmi nem ment át, de ez is benne van a pakliban.

Az ismeretek után a tervezés következett. Itt kicsit jobban elértük, amit szerettünk volna, mert nem vágtunk bele egyből, hanem kartonkezeken próbálgathattuk a motívum-ötleteinket, melyekből sokat használtunk szombaton. Még ha nem is egy az egyben, hanem több helyről építkezve, de használtuk őket. Itt a tudatosság és a tervezés attitűdjének piszkálgatása volt a célunk és talán a türelem megjelenésében volt leginkább tettenérhető valami eredményféleség.

A henna mellett színesítésként volt egy kis street art is: képek és videó nézegetése után a kertben keresgéltünk helyeket, amiket egy kis kreativitással és krétával fel lehetne dobni. Sajnos a példák túl erősek voltak és nem igazán tudtak túllépni rajtuk, ugyanakkor sokaknak tetszett ez a világ, később, a foglalkoások során talán építhetünk majd rá témaként. A projektben viszont zárójelben maradt, kicsit oda nem illő izéként, pedig elsőre logikusnak tűnt a kapcsolása.

Na, de a szombat már igazán népszerű volt, különösen a hétköznapokhoz viszonyítva. A street artos ötletek öltöttek terv formát, majd az udvaron könnyed krétázás során valósultak meg. Itt is érezni lehetett egy kicsit, hogy nem ez a fő tevékenység, de tisztességgel végigtolták a folyamatot, hogy végre összefirkálhassuk a kezüket.

Nem ez volt a legjobban sikerül projekthetünk, de volt egy nagyon szép hozadéka. Vagy legalábbis megmutatott valamit, amiben fejlődik a tanodás csapatunk. Már a ráhangolódó gyakorlatunk, a madzagrajz is jó hangulatban, a csapatot összehozósan telt, de a szombat nagyobb, 8-10 fős csoportjai kifejezetten közösségi érzetet keltettek. És ez már nem csak azt jelenti, hogy nem volt konfliktus, hanem azt is, hogy együtt mozogtak, együtt voltak jelen, kapcsolódtak egymáshoz. Nagyjából végig és szinte mindenki. Türelmesen vártak a  sorukra, beszélgettek, nézték egymás motívumait, tervezgettek. A nagyobb lányok beálltak hennázni és nem csak a barátok, tesók kerültek a kezük alá, hanem olyan párokat is láttunk, amiket máskor nem igazán. Aztán a hennának száradnia is kell, ami aztán igazán egy felesleges, hülye dolog, mert mit lehet közben csinálni? Kiderült: beszélgetni, nevetgélni, hennás, street artos videókat nézni.

(Hosszú perceket csak üldögéltem és nézelődtem. Nem kellett semmit megoldani, nem kellett fegyelmezni, nem kellett segíteni. Egyszerűen jelen tudtam lenni köztük, velük. Ilyenkor olyan könnyű elhinni, hogy ilyenből egyre több és több lesz. Aztán majd jön a következő hét. De még nem.)

  •