A héten lezártuk az Igaz vagy hamis? címet viselő, november óta tartó projektünket, amelynek keretében álhírek felismerésével foglalkoztunk a felsőbe járó tanodás gyerekekkel és szüleikkel.

Egy-egy új projekt kapcsán mindig izgalmas kihívás megtalálni a megfelelő eszközöket, munkaformákat és tartalmat ahhoz, hogy a gyerekek számára élvezetesen és érthetően dolgozzuk fel az adott témát. Az elejétől kezdve tudtuk, hogy most nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az álhírek felismeréséhez sok más kompetencia mellett digitális ismeretekre, tájékozottságra, kritikus gondolkodásra,  megfelelő szintű szövegértésre és – nem utolsósorban – nagy adag józan észre van szükség.

A projekt első szakaszában egyéni foglalkozásokon dolgoztuk fel a témát, majd két csoportos alkalom következett. A január óta tartó harmadik szakaszban a szülőket is bevontuk, hiszen ez a téma legalább annyira érinti őket is, mint a gyerekeket.

Az egyéni foglalkozások alkalmával megoldott feladatlapok egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy bár a hír elolvasása után a rövid nyomozást mindenki elvégezte, az ennek során szerzett információkból sokan nehezen tudtak következtetést levonni a hír hitelességét illetően. Az első, Facebook-on megosztott hír például arról számolt be, hogy egy hatméteres anakondát találtak egy kőbányai ház 8. emeleti lakásában. Ez a hír az álhírek álhíre volt: egy minden szempontból gyanúsnak tűnő híroldalon találtuk, ahol egy évekkel korábban, a világ messzi szegletén készített videót mellékeltek a cikkhez.

Első olvasásra sok gyereknek gyanús volt a hír, de a legtöbbeket elbizonytalanította az, hogy a videóban valódi kígyót láttak. A nyomozás után is csak néhányan értették meg, hogy attól, hogy a kígyó valódi, a hír még lehet hamis. Úgy láttuk, hogy azok a gyerekek, akik többet gépeznek, otthonosan mozognak az internet világában, sokkal gyorsabban átlátták, hogy hol keressék a szükséges információkat, és azt is tudták, hogy ebből mire következtethetnek a hírt illetően.

Ugyanezt tapasztaltuk egy másik feladatnál is, amiben egy női röplabdázót és egy átlagos magasságú nőt ábrázoló képről, illetve a hozzá tartozó rövid bejegyzésről kellett kideríteniük, hogy valós-e. Itt a nyomozás eszköze egy vonalzó volt, annak segítségével bizonyítottuk be, hogy vagy a képet torzították el, vagy a bejegyzésben állítanak valótlanságot. És bár a mérést mindenki elvégezte, a végső következtetést csak kevés gyerek tudta levonni.

Forrás: https://9gag.com/gag/aQeExWq

A csoportos alkalmakat már az egyéni foglalkozások tapasztalatai alapján terveztük meg. Az elsőről részletesen is írtunk ebben a tábori bejegyzésünkben, itt az álhírek felismerésének módszereit próbáltuk ki a gyerekekkel. A másodikon azt néztük meg, hogy kutatás nélkül, csak a józan eszüket és korábbi tapasztalataikat használva mennyire tudják megállapítani egy szalagcím alapján, hogy igaz-e vagy hamis a hozzájuk tartozó hír. A foglalkozáson röviden szót ejtettünk a reklámokról is, és kipróbáltuk, hogy egy adott weboldalon mennyire tudják kiszúrni azokat. A legtöbben elég ügyesen felismerték, hogy mire szabad kattintani és mire nem, ebben valószínűleg segítségükre volt a tabletes, számítógépes játékok során szerzett rutinjuk, hiszen ezek az oldalak, alkalmazások az online  hirdetések “aranybányái”.

A projekt harmadik szakaszában családlátogatásokat terveztünk, amelyek során a szülőkkel és az otthon lévő gyerekekkel, más rokonokkal együtt beszélgettünk a témáról. Az első ilyen alkalmon arról esett szó, hogy hol, milyen csatornákon keresztül találkoznak hírekkel felnőttek, és ezek közül mik azok, amik nem tűnnek valódinak. Egy álhírt is vittünk nekik, amit a gyerekek már ismertek, ennek kapcsán előkerült néhány módszer a kamu hírek kiszűrésére. A két látogatás között feladatot kaptak a családok: híreket kellett keresniük, amik valamiért gyanúsnak tűnnek számukra, ezeket a tanodától kölcsönzött tableten keresztül küldhették el nekünk. A beérkező cikkekből és posztokból kiindulva a második alkalmon pedig olyan tippeket és tanácsokat szedtünk össze, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy álhírrel van-e dolgunk.

A szülőkkel való foglalkozás során is hasonló élményeink voltak, mint a gyerekekkel. Vannak, akik nem annyira jártasak az online világban, nincsenek fent Facebook-on, így hírekkel is leginkább csak a tévén keresztül találkoznak. Velük messzebbről indultunk, és a projekt keretében sajnos nem is tudtunk elmélyülni a témában. Vannak viszont olyan családok is, ahol napi szinten használnak digitális eszközöket a szülők, ők már az első alkalmon rengeteg példát, veszélyt mondtak, amik a gyerekeiket is éri. Náluk éreztük azt, hogy ezekkel a beszélgetésekkel egy valós igényre tudunk reagálni, és célba ér az, amit az elején elterveztünk.

Most, hogy lezárult a projekt, elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy a jövőben milyen formában vihetnénk tovább a témát a tanodában. Mindenképpen érdemes lenne még nagyobb hangsúlyt fektetni azoknak a kompetenciáknak a fejlesztésére, amik segíthetik a gyerekeket az álhírek felismerésében. Emellett pedig időről-időre az egyéni foglalkozásokon vagy kisebb projektek formájában direktebben is foglalkozhatnánk álhírekkel, hogy beépüljön a gyerekek gondolkodásába, és egy kicsit kritikusabbak legyenek a Facebookon olvasható, TV-ben látható hírekkel szemben.

Talán ebben is segítségükre lesz a plakát, amit szombaton a szülők tippei alapján néhány gyerekkel készítettünk, és a jövő héten már a tanoda falát fogja díszíteni.

Dorka, Tami

  •