Különleges programok

Több izgalmas programunk is volt a harmadik táborban, ami többnyire csak egy-egy kisebb gyerekcsoportot érintett. Ezekről is született egy blog. Reméljük megjön az étvágy vagy a bugikedv az olvasás után!

Filmklub

Többször kísérleteztünk már filmnézéssel a gyerekekkel, tavasszal találtunk is egy működőbb formát. Akkor nem egyben néztünk meg egy teljes mesét, hanem több napon keresztül, rövidebb részletekben. Aztán még a tanév végén érkezett egy kérdés egy kamasz lánytól, hogy miért nem filmezünk a csajos klubon (egészen pontosan egy konkrét tinifilmet jelölt meg, amit látni szeretett volna). Innen jött az ötlet, és végül mindhárom táborban volt egy egész estés mozi, amit megnéztünk. Csak a nagyokkal. És élveztük. Korábban gyakran vegyes korosztály volt jelen az ilyen alkalmakon, és nagyon kevesen bírták végig, sokaknak túl hosszúnak bizonyult másfél óra egy helyben. Ez viszont most nagyon más volt, minket is meglepett, mennyire nyugodtan lehetett végignézni a filmeket, amiknek így a témáját is jobban a kamasz korosztályhoz tudtuk igazítani. Ráadásul közülük többen nem gyakori résztvevői a táborainknak, és jó volt velük is találkozni egy-egy ilyen plusz alkalmon a nyár folyamán, amikor a Kszi, Simon vagy az Életrevalók voltak műsoron. A filmek kiválasztásánál egyébként szempont volt, hogy komolyabb témák is előkerüljenek, de emészthetőbb formában. És ez a rész is nagyon működött, volt nevetés, de meglepődés is bőven, és volt, akinek nagyon felkeltette az érdeklődését egy-egy téma, így nem is kérdés, hogy lesz még folytatás.

Táncos projekt

A tanév zárásakor volt már egy táncos projektünk, ahol akkor négy lánnyal találtunk ki és gyakoroltunk be egy koreográfiát. Akkor a tanodásoknak mutatták be mit tudnak, de már ott megfogalmazódott bennük az igény, hogy a nyári táborban szeretnének valami nagyobb durranást, ahova meghívnak mindenkit. Így került megrendezésre az egész tábort átívelő táncos projekt, aminek a legnagyobb kihívása volt, hogy a lányok végig benne is maradjanak a folyamatban, majd a végén tényleg csináljanak egy hatalmas bulit. Ez alkalommal hat lánnyal vágtunk bele, köztük olyanokkal is, akikkel többször kihívást jelent az együttműködés és az, hogy végigvigyenek egy folyamatot. De kifejezetten erős kihívást jelentett az így kialakult csapat csoportdinamikai szempontból is. A folyamat első napja nem indult zökkenőmentesen, túl sok önkéntes vett részt a próbán, nem érezték magukat komfortosan, nem tudtak feloldódni. Másnap már csak szűk körben próbáltunk velük, így szinte egyik pillanatról a másikra állt össze, hogy melyik zenét választjuk és elképesztően sokat haladtunk a koreográfiával is. Minden nap fél 4-kor találkoztunk a csapattal a kultúrban, ahol legalább 1,5 órát töltöttünk együtt. Szerdára aztán elérkezett a krízis, ami amúgy borítékolható volt, számítottunk is rá. Felcsapta a fejét a piszkálódás, felbukkantak régi sérelmek, ami azzal járt, hogy az egyik lány fogta magát és kilépett a csoportból. Valójában azonban kapott egy nap haladékot, hogy átgondolja és a helyére tegye a dolgokat. Alapvetően azonban bámulatos volt a csoport reakciója a helyzetre: rögtön megmenteni próbálták a csapatot és a táncot, a projektet. Mondták, hogy mindenkire szükség van, hogy ne lépjen ki és egyébként is, tényleg nem történt semmi gond. Másnap aztán teljes létszámmal folytattuk a próbát, majd elkezdtünk azon is agyalni, hogy milyen legyen a díszlet, milyen ruhában táncoljanak, mi legyen a záró buli programja. Itt aztán megegyeztek, hogy rendeznek egy kis büfét, maguknak persze kialakítanak egy VIP asztalt és összességében egy óriási bulit fognak csapni. Így is lett! Nagyon komolyan vették és vasárnap már a kezdés előtt 20 perccel ott topogtak a kultúr előtt. Izgultak, nem is kicsit. Aztán kezdődött a tánc, a kultúr félig meg is telt. Elképesztően koncentráltak voltak és imádták, amit csinálnak. Utána a lányok szuperül működtették a büfét, sőt egy idő után leváltották egymást, hogy a többiek is tudjanak bulizni, de abszolút komolyan vették ezt a feladatot is. Zseniális buli volt, de mégis a folyamatban való benne maradás (min. 1,5 órás próba 6 napon keresztül, krízisek kezelése, a tartalom kitalálása és menedzselése) volt az, ami igazi értéket adott ennek a projektnek.

Csajos klub

A harmadik nyári tábor csajos klubját az egyik utolsó táncpróba után tartottuk. Ez érezhető volt a lányokon, a megszokottnál jobban egymásra voltak hangolódva. A buli plakátjainak és meghívóinak elkészültével színes-csillogós körömlakkok és smink kellékek kerültek az asztalra, amik 1-2 óra elteltével már a lányok és önkéntesek körmeit és arcát díszítették. A sminkelős, szépségápolós téma mindig nagy favorit, próbálgatjuk, hogy kinek mi áll jól, kísérletezgetünk a színekkel, eszközökkel.

Azért is szeretjük a csajos klubokat, mert  lehetőséget teremtenek a személyesebb témák kibeszélésére, arra, hogy a lányok közelebb kerüljenek egymáshoz és az önkéntesekhez. A korábbiakban többször tapasztaltuk azonban, hogy itt is előjönnek a piszkálódások, és emiatt vannak, akik inkább elkerülik a kellemetlen helyzeteket és nem vesznek részt ezen a programon. Emiatt is örültünk, hogy a mostani alkalommal – talán a táncos projekt pozitív hatásaként – elmaradtak a gonoszkodó megjegyzések, mindenki önfeledten sminkelt és lakkozott. Most nem érintettünk igazán komoly témákat, de ennél sokkal fontosabbnak éreztük, hogy a lányok jókedvűen, és persze csillogós körmökkel és hatalmas szempillákkal indultak haza. Reméljük, hogy ez az összetartás még sokáig kitart, hiszen ősztől a középiskola megkezdésével többen teljesen új közösségbe kerülnek, és biztosan szükségük lesz egymás támogatására.

Kenyérsütés

Egyik önkéntesünknek ebben az évben kétszer is teljesült az a vágya, hogy  megtaníthassa gyerekeknek a kenyérsütés minden csínját-bínját. Másodjára pont a mi táborunkat választotta. Hat fiú jelentkezett a programra, akiket a tábor konyhájában vártunk. A fiúk hamarosan meg is érkeztek , s leültek az asztal köré. Mindent megnéztek, kezükbe vettek, kérdeztek, egymás szavába vágtak, kicsit kaotikussá kezdett válni a helyzet, – már kezdtük azt hinni, hogy itt nem lesz ma semmiféle kenyérsütés -, de aztán sikerült a figyelmüket a megfelelő irányba terelni, s ezen a ponton elindult a téma kibontása. Vittünk búzakalászokat, mindenki megvizsgálhatta, s közben beszélgettünk az aratásról, cséplésről, s hogy melyik része ehető a gabonának. Ki is szedegették a kalászból a magokat, aztán két kő között megőröltük őket, s ujjaink között érezhettük a fehér porszerű anyagot, a lisztet. Mutattunk képeket malomról, malomkőről, ahol a molnár lisztet őröl, voltak, akik sok ügyes gondolatot tudtak hozzátenni a beszélgetéshez, egyesek igen nagy szakértők voltak a témában.

Na de miből készül a kenyér? Liszt kell hozzá, az biztos, aztán a víz is, de mi még? Ezt a kérdést nyitva hagytuk egy időre. Kimértük, összegyúrtuk, ragadt a kezünk rendesen, aztán míg a liszt kellőképpen magába szívta a vizet, meséltünk nekik a Király kenyeréről. A mese teljesen beszippantotta a gyerekeket. Olyan csend lett, mint addig soha. A tésztát újra elővettük, s fontolgattuk közben, mit is tegyünk még a kenyerünkbe, hogy igazi, finom kenyér legyen. Felmerült a kérdés, hogy mitől lesz a kenyér könnyű, hogyan lesz a bélezete lyukacsos? Akkor elővettük a kovászt, amit előző nap előkészítettünk, s ami szintén lisztet és vizet tartalmaz, na meg az erjesztési folyamat alatt belekerült baktériumokat, vadélesztőgombákat. Megnézték a buborékos anyagot, aztán megszagolták, na itt kezdődött a nagy pofavágó verseny, meg miegymás! Még a kuflik is megirigyelhették volna!  Teljes volt az egyetértés abban, hogy ilyet senki nem tesz a tésztájába, az az egy biztos. Kellett egy kis rábeszélés, mert lapos, sűrű, kemény kenyeret senki nem akart sütni, hát megengedték, hogy mindenki táljába belemérjük a kovász adagot. Ezzel tovább dagasztottuk, aztán belekerült a só is, egy kis izommunka, s már kész is voltak a kis tésztagombócok. Mindenkiét beolajoztuk, s újra letakargattuk, s pihenni küldtük őket. Addig is elmeséltünk egy burját népmesét,  a “Bármi legyen, gazdagít!” címűt. A kovász közben már elkezdett dolgozni a tésztánkban, így ezután már csak gyengéd mozdulatokkal nyúlhattunk hozzá. Megnéztük, hogyan kell hajtogatni, majd megfordítani, s újra pihentetni. Ezt kétszer megismételtük, aztán hagytuk, hogy a hűtőben szép lassan megkeljenek a cipócskák. A fiúknak megígértük, hogy másnap délelőtt megkaphatják a saját kenyérkéjüket, s ez így is lett. Egy kivétellel örültek is neki, volt aki nyomban meg is kóstolta, s adott a többieknek is. Jó volt látni, ahogy szinte zavarban voltak, s mosolyogva nézték, hogy ezt tényleg ők, a saját két kezükkel?

Dorka, Eszter, Orsi, Tami