Érdekes egy év lesz. Járványügyi protokollt kellett kidolgoznunk, rendeltünk érintésmentes lázmérőt, csomó tisztítószert, van arcpajzs, maszk, igazából ez a sok cucc együtt úgy néz ki, mintha valami menő, játékosított tanévre készülnénk. Ehelyett információhiányban kell olyan döntéseket meghoznunk, melyekhez nem rendelkezünk megfelelő kompetenciákkal. Bár mostanra nem mondható el, hogy csupán mi jelentünk kockázatot a közösségre a járvány szempontjából, ahogy ez a tavaszi számok és eloszlás során volt, de még mindig mi járunk többfelé, nekünk van több kontaktunk, nekünk kell a több felelősséget vállalni. Potenciális fertőzőként tekinteni magunkra közel sem felemelő érzés, de azon dolgozunk majd, hogy felülemelkedjünk ezen és próbálunk arra koncentrálni, amihez értünk. Ez ugye a pedagógia lenne. Főleg az a fajta, amikor a pedagógus és a gyerek találkozhat egymással. Azt láttuk, hogy a teljesen digitális oktatás nem az erősségünk, és bár az elmúlt hónapokban sokat foglalkoztunk a dologgal, a gyerekek digitális kompetenciáját és eszközhasználatát is igyekszünk fejleszteni, a lehető legtovább szeretnénk megtartani a kontakt alkalmakat. Fogalmunk sincs, hogy ez a lehető legtovább kábé mit jelent, így hétről-hétre dolgozunk. Az első hét pedig a megérkezésről szólt.

Bár kerüljük a csoportos helyzeteket, a kézmosás és lázmérés után egy élménypedagógiás ernyő biztosította számunkra a megfelelő távolságot, amivel a tanév során egy csapatba járókkal közösen oldottunk meg néhány feladatot.

Ezután tartottunk egy reflexiós kört. Ez egy olyan terület, amivel mindig nagyon sokat foglalkozunk, de még mindig van hova fejlődni. Bedobáltuk egy mosógépbe azokat a dolgokat, amiket szerettünk nyáron, amiket szeretünk a tanodában, de azért lehetne rajtuk javítani, ugyanakkor pár nemszeretemség kukába is került, hogy aztán jól megtömjük jóságokkal a hátizsákunk. Volt, akinek könnyen jöttek a válaszok, volt akivel megszenvedtünk, volt akivel nem is jutottunk dűlőre. Ilyen ez.

Újra megbeszéltük, hogy mikor járhatnak majd tanodába, ezt rögzítették is a fali órarendünkbe, aztán mindenki választhatott valamit a folyosón lévő raktárunkból. Egy olyan eszközt, amit egész hónapban, minden tanulás során használhat. Persze azt nem is sejtik, hogy az aljas pedagógusaik mindenféle alternatív felhasználási módon törik a fejüket, hogy a lehető leginkább fejlődésük szolgálatába állítsanak akár egy trambulint, focilabdát, esetleg Kubb készletet.

Szerencsére az egész hetet kint tölthettük, az idő egyelőre kegyes hozzánk – legalább valami -, így bátrabban vállalhattunk be társasozásokat is, hiszen a zárt tér kerülése egy egészen konszenzusos pont ebben az értelmezhetetlen világban. Sok kétszemélyes- és partijáték került elő, és bár nyáron sokat játszottunk, tanodában lenni mindig más egy kicsit, és ha ezt vesszük, akkor március óta nem volt erre alkalom.

Jövő héten pedig belevágunk. Készülnek az egyéni fejlesztési tervek, tűzködjük a célokat a helyükre, gyűlnek a feladatötletek. Ilyen is rég volt, ezt is várjuk. Azt hiszem.

  •