Az előző bejegyzésünkben már olvashattatok arról, hogy idén rekordszámú, nyolc nagycsoportos gyerek kezdte meg az iskolaelőkészítő programunkat. Most arról fogunk röviden beszámolni, hogy hogyan indult az év a többi ovissal!

Január óta már a középső csoportosok is járhatnak hozzánk foglalkozásra, idén szeptembertől pedig már a kiscsoportosokat is várjuk a tanodában. Bár nyáron mind a két csoporttal tartottunk egy bevezető alkalmat, ez mégis egy kicsit más volt: a baba-mama klub helyett a tanodában tartottuk a foglalkozásokat, tehát a kiscsoportosok számára új volt a helyszín. Voltak gyerekek, akik hamar megbarátkoztak az új környezettel, másoknak még kell egy kis idő, hogy megszokják.

A középsősökkel folytatni szeretnénk a korábbi mesélős-drámás keretet, de az első alkalom még inkább a gyerekek készségeinek a felméréséről szólt. Persze azért így sem maradt el a szerepjáték: a foglalkozáson egy kis, flúgos pingvinekből álló kolóniát játsztottunk, akiket rettegésben tartanak a környékbeli jegesmedvék. A szaladgálós-bujócskázós játék alatt nagyon jól feloldódtak a gyerekek, így utána neki is foghattunk pingvinország építésének: téglákat (babzsákokat) hordtak, utat építettek gyurmából, majd színes tornyokat DUPLO-ból. A foglalkozás végén még arra is jutott idő, hogy a nyáron készült falfestmény segítségével felmérjük a gyerekek szókincsét.

Már most látjuk, hogy képességeiket illetően nagy különbségek vannak a gyerekek között. Az elkövetkező két évben arra fogunk törekedni, hogy minden gyerek megkapja a számára szükséges fejlesztést ahhoz, hogy sikeresen kezdhesse majd meg iskolai tanulmányait.

Szeptember második hetében a kiscsoportos ovisokkal is elkezdtük a munkát. Az első tapasztalatok alapján egy dolgot biztosan tudunk: át kell gondolnunk újra, hogy hogyan történjen a beszoktatás. Az első alkalommal a négy gyermek közül egy nem akart eljönni az anyukája nélkül, egy másik eljött, de aztán rögtön haza kellett vinnünk, egy harmadikat pedig a nővére kísért el. Ez természetesen egyáltalán nem meglepő ebben az életkorban, és a következő alkalommal már erre a tapasztalatra alapozva tervezünk!

A kiscsoportosoknak a nyári alkalomhoz hasonlóan most is irányított szabad játékkal készültünk. Kis labdákat tapogattunk meg és válogattunk szét színek szerint, buborékot fújtunk, labdáztunk, pecsételtünk és főzőcskézünk az üvegkavicsokkal. A fő cél az volt, hogy az ovisok biztonságban érezzék magukat az új környezetben és legközelebb is szívesen jöjjenek hozzánk. A két kislánynál ezt már most sikerült elérni, reméljük, a következő bejegyzésünkben már a fiúkkal kapcsolatban is pozitív tapasztalatokról számolhatunk be!

  •