Szeptemberben írtunk legutóbb az Ovis klubunkról, ahol arról számoltunk be, hogy rendszeressé váltak a foglalkozások a 3-5 éves ovisoknak, heti két alkalommal jönnek hozzánk és három fő területet helyeztünk a fókuszba. Ez a három a beszéd- és anyanyelv, matematikai gondolkodás és mozgás. Most, félévvel később, kicsit az elakadásokról, a megoldásokról, vagyis hát a tapasztalatokról szeretnénk beszámolni.

Januárban kezdtük azt érezni, hogy valami nem működik. Se a középsősöknél keddenként, se az összevont csoportban csütörtökönként. A gyerekek a nyitás és zárás kivételével, ami mindig fix, rendszeresen szétestek. Nagy-nagy rohangálások, szétszéledések, sértődések lettek belőle. Mi pedig ezekre nem túl jól reagáltunk: ugyanarra a gyerekre fókuszáltunk többen, egymás szavába vágtunk, feladatokat hagytunk el. Úgy éreztük, hogy valahogy a tér, néhány gyerkőcnél a feladattudat, az ismeretlen feladatok, a sok, egyszerre adott instrukció a részünkről mind-mind akadálya lehet egy jó foglalkozásnak. Szóval ennek kapcsán összedugtuk a fejünket és kitaláltunk valamit, ami úgy néz ki már jó néhány hete egészen jól beválik. (Kopp, kopp.)

Mit lehet kezdeni a térrel? 

Arra jutottunk, hogy amikor nem szükséges a nagy, mozgós szoba, a kisebb szobát választjuk és ott is egy kis kuckó kialakítással meg tudjuk teremteni azokat a fizikai határokat, ahol szeretnénk, hogy a gyerekek legyenek a foglalkozás alatt. Na, igen, de a mozgást nem lett volna értelme áttennünk, hisz kell a nagy tér. Ott az lett a megoldás, hogy a nem használt, nagyobb eszközöket (egyensúlyozó tölcsér, polifoamok) kivisszük a foglalkozás előtt és a kihúzható fiókokat letakarjuk, így sokkal kevesebb figyelem elterelő inger lesz, mint korábban. Valahogy az is kialakult, hogy hova ülünk a mondókázásnál, illetve a végén a pacsikörös reflexiónál. Szóval lett funkciója a tér egyes részeinek is, amit a gyerekek tudnak és használnak.

Mit lehet csinálni a feladattudattal? 

Ezzel kapcsolatban az merült fel bennünk, hogy valószínűleg nem tiszta több gyerek számára, hogy mennyi időt fog nálunk töteni, sőt az sem egyértelmű, hogy mikor van vége valaminek és kezdődik egy új, így a “még két feladat van, bírd még ki egy kicsit” mondatoknak nem sok értelme van. Erre, mint oly sok más esetben, feladatjelzőket készítettünk. A nyitás, amikor mondókázunk és a zárás, amikor mindenkinek mondunk valami pozitív megerősítést egy pacsi kíséretében a kék színű kör. Közötte pedig 3-4 feladatot oldunk meg, amik nem feltétlenül ugyanazok hétről hétre, ezeket sárgával jelöltük. Csináltunk egy nyugi feladatot annak, aki rosszabb passzban van, kevésbé együttműködő, destruktív, ő a másik szobában megcsinálhat egy nyugi feladatot egy felnőttel és ha kész, akkor visszacsatlakozik a többiekhez.  Igyekszünk a kommunikációnkra is figyelni, a feladatjelző folyamatos követésével mutatjuk és mondjuk egy új feladat kezdetét, valamint a végét, sőt az elvégzett feladatot egy-egy gyerek mindig le is veszi, amint befejeztük. 

Miben változtunk mi?

Egyrészt egységesítettük picit az alkalmakat. Más tartja kedden és más csütörtökön, ezen változtatni nem tudunk, de a keret összehangolásával talán át tudjuk ezt a tényezőt hidalni. Szóval lett mindenhol feladatjelző, a nyitó és záró kör mindig ugyanaz. Kicsit a szerepeinket is rendbe tettük. Van a foglalkozásvezető, aki tervezi és vezeti az alkalmat, majd dokumentál is és van az asszisztens, aki segíti a feladatban benne tartani a gyerekeket vagy elmegy nyugi feladatot csinálni. 

Körülbelül 6 hete folynak így az Ovis klubok és bár mindig van egy-két hiányzó, egyelőre úgy tűnik, hogy működnek az új keretek. De ami még ennél is fontosabb nekünk, az az a folyamat, amin végigmentünk az akadályok felismerésétől az új keretek megalkotásáig. Mert tanodaként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy programelem rosszul működjön: ahhoz, hogy a gyerekek szívesen járjanak hozzánk ovi vagy iskola után, nem hagyhatjuk abba a kísérletezést, az új, jobban működő keretek, módszerek kipróbálását és a folyamatos újratervezést. Minden új kísérlettől azt várjuk, reméljük, hogy sikeres lesz. Ha pedig nem, akkor biztos találunk valamit, ami újra előrelendít minket.

Az Ovis Klubunk működését a Kárpátok Alapítvány A korai évek fontosak programja támogatja.