Mondóka, mozgás, ölelés

Mostanában az iskolaelőkészítősökkel és az elsősökkel rendszeresen mozgunk kottára. Az egyéni foglalkozásokon korábban is gyakran előkerült az eszköz, de január óta beiktattunk ennek a két korosztálynak egy extra csoportos alkalmat is, kezdetben heti, jelenleg kétheti gyakorisággal. Időközben pedig összegyűlt néhány tapasztalat, amiket most meg is osztunk veletek.

Elsősök
A mozgáskotta foglalkozások tartása nekünk tanodapedagógusoknak is egy igen új terület volt. Az elején ki kellett tapasztalni, hogy a gyerekek mennyi feladatot tudnak elvégezni és eközben mennyi információt tudnak befogadni. Előfordult, hogy túlterveztünk és emiatt a gyerekek a foglalkozás végére szétestek. A következő alkalmakra kevesebb feladatot terveztünk be és a feladatok összetettségén is lazítottunk. A tapasztalataink a gyerekek feladattartásával és szabálytartásával kapcsolatban egyre pozitívabbak. Egyre jobban felismerték és már tudták maguktól is, hogy milyen mozdulatsort kell végrehajtani egy-egy pályánál. Megtanulták, hogy a pálya mellett szaladnak vissza, és csak akkor indulnak el, ha az előttük lévő már a pálya közepén jár. Idővel pedig egyre több feladatot képesek megcsinálni egy-egy alkalommal.

A foglalkozásoknak van kerete is: a ráhangolódó részben a gyerekek választanak egy üdvözlési formát; utána elmondjuk az Üvegben a törpe című mondókát, és mindenki kap egy mozgáskotta karkötőt. A foglalkozás fő részét harmadokra osztottuk. Az első részben funkcionális mozgásokon és a mozgáskoordináció fejlesztésén van a hangsúly. Ilyenkor babzsákokon sétálunk, futunk, ugrálunk vagy éppen hempergőzünk végig. Ezt követik a különböző típusú ugrások és a hozzájuk kapcsolódó karjelek. A második részben a mozgáshoz kapcsolunk egy kis szókincsbővítést és betűtanulást. Az elsősöknél ez az eszköz kiváló gyakorlási lehetőség a szótagolásra és a betűk tanulására. A harmadik részben számlálás, mennyiség, illetve számfelismerés kapcsolódik a mozgáshoz. A lezárásnál körbe ülünk, egy kicsit lenyugszunk és a bevezetőhöz hasonló formában elköszönünk egymástól egy ehhez hasonló lap segítségével.

Iskolaelőkészítősök

Az elsősökkel ellentétben a mozgáskotta velük sokkal nehezebben találta meg a közös hangot. És ebben az új formában mi is, amire még jól rá is feszültünk. 

Az volt a terv, hogy együtt elhozzuk ezt a csapatot is, és az iskolásokéhoz hasonló keretekkel, de rövidebb tervvel, nekik való, egyszerűbb feladatokkal készülünk. A cél pedig eleinte csak az, hogy ismerkedjenek az eszközzel, próbálgassák a használatát, az egyéb tartalmakat pedig fokozatosan tesszük majd emögé. Ahogy belejönnek, lehet nehezíteni, alakítani, matekos és magyaros célokkal is megtölteni a feladatokat. Az ismerkedés tulajdonképpen össze is jött, kisebb-nagyobb nehézségek árán, de nagyjából a terveink szerint megvalósult két alkalom, aztán a harmadik teljesen szétesett. És erre igazából számíthattunk volna. Jók voltak a célok, izgalmas az eszköz és a kitalált feladatok szintjét sem lőttük be rosszul, de a nagy tervezések-szervezések és a megvalósítások közben azt valahogy teljesen elfelejtettük, hogy a gyerekeknek, különösen ennek a csapatnak nem lesz ennyire egyszerű az átmenet. A tanodában, hétről hétre egyéni foglalkozásokon találkozunk velük, ahol mindenkinek egy csomó kapaszkodója és tapasztalata is van már, ami segít igazodni a keretekhez. Erre most mi, a megszokott rendet felrúgva, egyszer csak egy másik napon is elhozzuk őket. Nincs mondókakör, nem ülünk asztalhoz, nincs tabletezés vagy szabadjáték a végén. Ráadásul nem is egyedül, hanem kiscsoportban foglalkozunk velük, ahol egyszerre kellene figyelni, sorban állni és teljesen új, mozgásos feladatokat megoldani. Így utólag nem nehéz látni, milyen sok új elvárás ez egyszerre, igazából az a meglepő, hogy kétszer egészen jól megugrották ezt. Most viszont rajtunk volt a sor, hogy ezt a megugrást sokkal jobban támogassuk.

Ami jól működött, azt megtartottuk, így maradt a mondókázás, karkötő választás az elején, és maradt a közös zárás is a végén az elköszönéssel és a személyes visszajelzéssel. A mozgós részre viszont azóta tovább bontjuk őket, és az aktuális passzuktól függően hármasával, párosával vagy néhányukkal akár egyedül csináljuk végig a feladatsort. Egy másik szobában pedig játszós sarkot alakítottunk ki, ahol a mozgásra várakozók gyurmáznak, legóznak vagy épp mesét hallgatnak, így az irányított mozgás mellett a szabadabb tevékenységnek is lett helye. De változtattunk a helyszínen és a feladatokon is. Minden alkalom előtt kipakolunk vagy elbarikádozunk minden eszközt a szobából, ami izgalmas annyira, hogy a figyelmet a feladatokról elvonja. Mivel az egyirányú haladás, a várakozás és a sortartás nehéz még a csapatnak, kör alakú pályán mozgunk, így végig látszik az útvonal, és kisebb a veszély, hogy visszafelé elkóborol valaki. A sorrend jelöléséhez pedig újabban hívóképeket is használunk, ezzel jelöljük, ki hányadikként indulhat az adott körben. Ehhez kapcsolódóan minden feladatsort kétszer hajtunk végre, így bár első körben mindig a felnőtt vezet, a másodikban mindig egy-egy gyerek veheti át az irányítást. Akiknek az egyéni foglalkozásokba is beemeltünk néhány mozgáskottás feladatot, hogy amikor azokkal a csoportos alkalmakon találkoznak, már ismerősek legyenek. Mindezek mellett pedig átszerveztük az időpontokat, nem kell most egyik csapattal sem rohanni, nem kell sürgetni az öltözködős, kézmosós köröket, ami egy jó adag frusztrációt levett a helyzetről. Nyugodtabban jövünk-megyünk, így egy fokkal nyugodtabban vagyunk jelen a mozgáson is.

Valahol itt tartunk most. Nem tökéletesen, nem kevés erőfeszítéssel és figyelemmel, de működik a mozgáskotta velük is.

Így a végén pedig még eláruljuk, hogy a mozgáskottás foglalkozások zárásánál a leggyakrabban választott köszönés: az ölelés. Ezt mi is legalább annyira szeretjük, mint a gyerekek. Mert akár egy pozitív élményekkel teli, akár egy szétesős alkalmon vagyunk épp túl, egy ölelésnél kevés dolog esik jobban búcsúzóul.

Az Mozgáskotta foglalkozások működését a Kárpátok Alapítvány A korai évek fontosak programja támogatja.

Csenge, Tami