GameOn

Szombaton játszani voltunk. Persze írhatjuk azt is, hogy képzésen. A következő két évünk egyik legfontosabb projektje egy SZÁRNY című játék köré épül, ami a populizmussal és a társadalmi változással foglalkozik. Utóbbiakból persze az következik, hogy a játék csak egy kiinduló élmény, ami köré rengeteg hasznos és izgalmas tevékenységet szervezhetünk tanodásainknak. Ehhez kaptunk most szombaton rengeteg muníciót a Demokratikus Ifjúságért Alapítványtól (DIA) és a résztvevőktől. És, hogy mi is ez a projekt pontosan?

“A GameON for Democracy, másnéven „Using Digital Games to Promote Youth Engagement and a Culture of Democratic Debate in Hungary” projekt a United Nations Democracy Fund „Digitális játékok használata a fiatalok elkötelezettségének és a demokratikus vita kultúrájának előmozdítására Magyarországon” programjának támogatásával valósul meg, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány koordinálásával.”

Aki figyeli a munkánkat az tudja, hogy nem ez az első közös projektünk a DIA-val, több mint 10 éve kezdődött a közös sztorink a Demokrácia Iskolájával, de jelenleg amúgy is egy hajóban evezünk velük, hiszen van vitaklubunk is.

A projekt szakmai tartalma és az általunk megvalósított programok közvetlenül hozzájárulnak a tanodai célok eléréséhez, de ami legalább ennyire fontos, hogy újra élő és rendszeres szakmai kapcsolatba kerülhetünk izgalmas szervezetekkel. Ez az alkalom számtalan találkozási pontot biztosított a különböző csoportmunkákon keresztül, szinte minden szervezettel tudtunk közösen gondolkodni, ráadásul a szünetekben is jó beszélgetések alakultak. És hogy kik is ezek a szervezetek?

Állítsuk meg a Gyilkos Robotokat Kampány, Alternatív Közösségek Egyesülete, Artemisszió Alapítvány, Civilizáció koalíció, Cromo Alapítvány, Dialóg Egyesület, Élmény Tár, Emberség Erejével Alapítvány, Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, Motiváció Oktatási Egyesület, NANE, Nők A Tudományban Egyesület, Társaság a Szabadságjogokért

Eddig is nagyon lelkesek voltunk, de jó volt az e-mailek és online találkozók után személyesen motiválódni. Nagyon várjuk az őszt, amikor adaptálnunk kell a programot Toldra, van is már jó pár izgalmas(nak tűnő) ötletünk, reméljük a gyerekek is vevők lesznek rá.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!