Zárófagyik

Folytattuk a héten az évzárást, a nagyobbakkal hosszabb társasozás és fagyi volt terítéken, illetve a múlt heti PPT-t is elővettük. Aki nem volt előző héten, elkészítette a saját diáját, aki pedig szerette volna, laminálva haza is vihette. De most sem csak nagyok jártak nálunk, az ovisokkal is elbúcsúztattuk ezt a tanévet!

A középsősök évzáró foglalkozására majdnem a teljes bandát sikerült elhoznunk. Leléptük, ki mennyit volt a tanodában, itt a rekorder 31 alkalommal egy kislány lett, ami azért nagy szó, mert az iskolásokkal ellentétben őket minden héten csak egyszer hoztuk el. A lépegetést társasok követték, kikerestük mennyi játékot tanultunk az idén és mindenki a kedvencét is megmutatta. Ezután következett az a szoba, ahol a legtöbbet voltunk az idén, a mozgós szoba. Itt a szinte mindig használt eszközöket (Mozgáskotta és élményernyő) kerestük ki, majd a kedvenc mozgós játékokat is kipróbáltuk. Újra. Szóval volt hopp és menekültünk tűz, víz, repülő elől is. Emlékül az évről egy kis képkeretet készítettünk, amibe egy kép került a csapatról. És persze mi más lett volna a vége, ha nem a fagyi. Szerencsére itt is szerette mindenki.

Az iskolaelőkészítősökkel elővettük az ernyőt a már ismert feladatokkal, gomba (és nem gomb vagy bomba!) felkiáltásra megemeltük, helyet cseréltünk alatta és macska-egér játékot is játszottunk. Az idei képválogatás is az ernyő alá került be, ezeket először megszereztük, majd jól meg is nézegettük, rácsodálkoztunk, ki min volt és nevettünk is jókat rajta. Leszámláltuk azt is, ki hányszor járt a tanodában idén, a dekorkavicsokból, gyöngyökből, golyókból kirakott mennyiségeket pedig össze is hasonlítottuk. A nagyokhoz hasonlóan aztán kavicsokra rajzoltuk rá a kedves emlékeinket, végül pedig fagyival búcsúztunk. Ebbe volt, amikor még gyümölcs is került, amit természetesen az iskolába készülő ovisaink aprítottak fel.

Most néhány hétre elköszöntünk Toldon is, itt is. Legközelebb a nyári táborokból jelentkezünk!

Julcsi, Tami

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!