Ovilogi a Tanodában

„Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok…

Megérkezés a tanodába az oviból, gyors kézmosás, aztán fogmosás! Mindenkinek megnézzük, hogy mennyire jól sikerült! Csillog-ragyog a sok kis apró gyöngy fogacska! Éljen!!!  Jöjjön a madáritatás és aztán…aztán … kimegyünk a kertbe!!! Vagy az erdőbe!!! vagy…a….” nemtudomhova” Valami helyre, ami nyilvánvaló és rejtett titkos dolgokkal van teli, amit most megismerünk és tudói leszünk, együtt.

Idén a nagycsoportba lépett ovisokkal  komplex nyelvi fejlesztés  fókuszú tanodai foglalkozásokat tervezünk.

Az egyik csoportban most hárman, a másikban négyen vesznek részt, de ez még változhat.

És ez a tanodánk egyik nagyon- nagyon- nagyon nagy előnye! Amit imádok! Hiszen néhány hét elteltével már most látszik, hogy ki milyen irányban halad majd gyorsabban, vagy mik azok a dolgok, amik egyéni fejlesztés során könnyebben elérhetők számára, tehát nem kell véglegesen egy csoportban maradnia fél éven keresztül vagy még annál is tovább, mert különösen az ovisoknál megvan ez a lehetőségünk, hogy a fejlődést követve és azt szolgálva szervezzük meg a legmegfelelőbb csoportösszetételt.

Bár nem a szorosan vett artikulációs terápia, de ez is a logopédia része, amikor minden tevékenységünk a nyelvi kompetenciák irányába mutat. Nemcsak akkor, amikor mondókázunk, dalolunk, mesélünk, hanem akkor is, amikor rajzolunk, gyurmázunk, alkotunk, vagy ha nagymozgásos játékokat játszunk.

Aki belép egy foglalkozásra, első ránézésre talán nem is veszi észre, hogy itt most épp egy logopédai foglalkozás zajlik, hiszen a tevékenységek nagyrészt ugyanazok. Valójában nem sokban térnek el a korábbiaktól, csak kiegészülnek, csak körkörösen újra és újra visszatérnek majd a nyelv ugyanazon rétegeihez, de egyre nagyobb kihívásokkal. Fokozatosan haladunk.

Ennek a hátteréről írok most egy kicsit bővebben is.

Írtam már az értő olvasáshoz vezető út első lépéseiről korábban is… pl itt, ahol az artikulációs zavar irányából közelítettem rá erre: https://igazgyongyalapitvany.hu/tanoda-blog/2024/04/logopedia-a-lathataron/

vagy itt, ahol a könyvekkel való találkozásról írtam, a koragyermekkortól kezdve. https://igazgyongyalapitvany.hu/tanoda-blog/2025/03/magbol-virag/

Ebben a blogban a beszédészlelés és a beszédértés  lesz a fókuszban.

A  beszédfejlődés egyáltalán nem az óvodás korban kezdődik, de van egy nagyon fontos szakasza,  az iskolába lépés előtt.  Ilyenkor a gyerekek lassan készen állnak már rá, hogy szavakat és mondatokat értsenek meg úgy, hogy csak hallják azokat, és a hallott és megértett szavakhoz maguk társítsák a képzeletük képeit.

Lassan készen állnak majd rá, hogy a hallott szavakat szótagokra bontsák, sőt önálló hangokra is.  Vagy akár szótagokból összerakjanak majd egy-egy szót, vagy egy szó izoláltan,  egymás után ejtett hangjaiból ismerjék fel az adott szót. Felismerjék a rímeket és maguk is tudjanak rímelő szavakat találni egy-egy szóra, vagy egy-egy kis verssor végére. Végezetül az az idő is eljön, amikor kedvüket lelik majd abban, hogy szavak első vagy utolsó hangzóját lecseréljék valami  másra, ami szintén értelmes szót eredményez.

Most még csak az első lépéseknél tartunk ebben a folyamatban. Sokkal messzebbről indulunk manapság, mint a 10 évvel ezelőtti  vagy  akár csak az öt évvel ezelőtti nagycsoportosoknál. 

A tévék,  telefonok és tabletek képernyői előtt töltött sok-sok óra, átrendezi az észlelés ösvényeit. Agyunk mindent másként észlel, a gyerekek most kialakuló és megerősödő gondolati műveletei egészen máshogy alakulnak, mint ahogy azt hisszük. Az okoseszközök valójában NEM okosítanak.

Ami  a beszédet illeti a filmek, rajzfilmek és játékok torzított hangokat és torzított ajakmozgásokat alkalmaznak, amik viccesek, és figyelemfelkeltőek, de beszédmintának siralmasak.  Sokszor a felnőttek lehalkítják a gyerekek kezébe adott  eszközt, így a történet hangja még torzabban jut el hozzá, miközben a háttérben a felnőttek egy másik eszközt néznek vagy hallgatnak hangosan. Emellett még a család éli a maga életét, elhangzanak mondatok, de hogy ki mondja kinek és miért, ezt az a gyermek aki épp telefont vagy bármilyen más monitort bámul, vagy nemrég még  ezt tette, nem fogja érteni , sőt nagy valószínűséggel észlelni sem.

Az élőszavas meseszó, énekszó és mondóka nagyon nagyon fontos. Nem pótolja, csak kiegészítheti a jó rajzfilm.

De ami ennél is fontosabb, hogy mitsem ér, ha a házban hangosan szól valamilyen eszköz és a gyerekek rendszeresen valamilyen kicsi, nagy vagy közepes monitort néznek vagy irányítanak, ahelyett, hogy a szülők, testvérek, társak beszédét kellene figyelniük, és maguk is elmondhatnának sokmindent a többieknek.

Innen indulunk. A zajból.

Egy kicsit csendben maradunk és megtanuljuk megfigyelni a csendes kis hangocskákat a környezetünkben.  El is nevezzük ezeket. Kis erdei sétáinkon a lombok susogását, zúgását, a faágak reccsenését, a gallyak roppanását, a száraz törzsek nyikorgását. A gallyakból rakott erdei viskónk közepére csigaházakat gyűjtött valaki a nyáron, milyen jól összkoccanak… és ha a szél eláll még a szú percegését is hallani a régi fában. 

Minden- minden csupa hangocska, a mezítlábas ösvény kavicsai másként szólnak a lábunk alatt, mint amikor a traktorgumin ugrálunk, és a madárcsicsergést, vagy a bagolyhuhogást sem csak a mondókákból ismerjük meg.  Rászoktatjuk a fülünket, hogy meghalljuk és felismerjük ezeket. Aztán a saját hangjainkat is persze, amit tapsolunk, dobogunk, csettintünk,cuppantunk, kacagunk. Nagyon fontos közben, hogy egymást is meghallgassuk. Megszokjuk hogy egymásra figyelve oda-vissza adogassuk a hangokat, ahogy majd a szót is mindig, amikor majd odabenn beszélgetünk.

Már elkezdtünk a szavakkal is foglalatoskodni kicsit. Írok majd erről is, hogy hogyan és miképp. De mára bezárom…azzal a versikével, ami azóta is itt leng, dalol, táncikál, mióta elkezdtem ezt a bejegyzést megírni:) 

Nemes Nagy Ágnes írta, a címe: Titkos út

Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok…

Egyik oldalt házak háta,
fal a másik oldalon,
és a lombok zöld szakálla
átömlik a kőfalon.
Nem jár erre senki, senki,
csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
kézenfogva Senkivel.
Messze innen utcalárma,
messze dong a kisvasút,
így bujik a –
pszt, pszt!
így lapul a –
pszt, pszt!
titkos
út.”