Egy tanodás anyukával a világ körül – bulgáriai élménybeszámoló

Néhány napja írtunk arról, hogy milyen újfajta tevékenységekkel kísérletezünk a tanodás gyerekekkel annak érdekében, hogy motiváltabbak legyenek a tanulásban. Mert ez visz minket előre, azok a pillanatok, amikor kitalálunk valamit, és azt látjuk, hogy lám, működik. Amikor motivált a gyerek a tanulási helyzetben, lenyugszik, figyel, gondolkodik, nem akar kilépni a feladatból. Azon dolgozunk, hogy minél több legyen az ilyen pillanatokból.

Szeptemberben egy ehhez hasonló élményünk volt Marikával, három tanodás gyerek anyukájával. A bulgáriai Plovdivban rendezett nemzetközi workshopon egy számára teljesen új közegben, ismeretlen emberek előtt több alkalommal is bátran és határozottan fejtette ki véleményét, osztotta meg gondolatait és tapasztalatait a résztvevőkkel. Mindezt úgy, hogy a jelenlévők közül csak a tanoda önkéntesével és a magyar tolmáccsal beszélt közös nyelvet. De lám, így is működött, nem is akárhogyan!

Az Igazgyöngy Alapítvány már a harmadik éve vesz részt az ATD Fourth World által szervezett szakmai műhelyen, ahol a leszakadt társadalmi rétegek integrációjával foglalkozó civil kezdeményezések osztják meg egymással tapasztalataikat. A szervezők kifejezett célja, hogy a támogatott célcsoport tagjai is részt vegyenek a közös gondolkodásban, ezért nagyon örültünk, hogy a tanoda egyik önkéntese mellett Marika is vállalta az eseményen való részvételt.

A szakmai műhelyre Magyarországon kívül még másik 5 országból, Romániából, Franciaországból, Belgiumból, Szerbiából és Bulgáriából érkeztek résztvevők, és mivel nem mindenki beszélt angolul, a program teljes ideje alatt anyanyelvi tolmácsok segítették a kommunikációt. Annak ellenére, hogy sokszor 3-4 emberen ment keresztül az információ, nagyon gördülékenyen folyt a megbeszélés, nem voltak nyelvi korlátai a vélemények kifejezésének.

A műhely első két napján egymás munkájának megismerése mellett körbejártuk a szegénységben élő gyerekek oktatását érintő kérdéseket. Különösen érdekes volt számunkra a Plovdiv nyomornegyedében, Stolipinovoban működő mobil iskola program, amelynek keretein belül néhány szervezet az ott élő gyerekeknek az utcán tart fejlesztő foglalkozásokat. Az egyik csoport kis maketteket és fából készült használati tárgyakat épít közösen a kerület lakosaival, amiknek egy részét meg is csodálhattuk, sőt, ki is próbálhattuk. Egy másik résztvevő különböző művészeti projekteken dolgozik velük – például a Stolipinovo-i gyerekek és felnőttek bevonásával képregényt készítettek a kerület mindennapjairól, az ottani élet nehézségeiről és örömeiről.

Bár a résztvevők többsége a munkáján keresztül folyamatosan szembesül ezekkel a kihívásokkal, a beszélgetést mégis az tette különlegessé, hogy a célcsoport tagjai is kifejtették a véleményüket, és sokszor egészen más megvilágításba helyezték a problémákat.

A mi bemutatónkra a műhely második napján került sor. Mivel Marika volt az egyik olyan szülő, aki nagyon érdeklődő és aktív volt a tavalyi álhíres projektünkben, úgy döntöttünk, hogy az alapítvány és a tanoda bemutatása mellett erről a projektről részletesebben is beszámolunk a résztvevőknek. Beszéltünk a projekt egyes szakaszairól, néhány konkrét példával szemléltetve a gyerekekkel és szülőkkel végzett tevékenységeket. A szülők által összegyűjtött, álhírek felismerését segítő tippeket egy plakátra is felírtuk, és kerestünk melléjük néhány olyan álhírt, ami a résztvevők számára is ismert, valós eseményekből indult ki (pl. Notre Dame és Amazonas leégése). Ezek segítettek abban, hogy megindítsák a témával kapcsolatos közös gondolkodást, így a bemutatót követően a hallgatók is megoszthatták saját tapasztalataikat az álhírekkel kapcsolatban.

Az utolsó két napban lehetőséget kaptunk arra, hogy néhány, a legtöbbek által fontosnak tartott témát részletesebben is átbeszéljünk. Az egyik ilyen téma az iskoláztatás, illetve az iskolarendszerből való kihullás volt. Először összeszedtük, hogy milyen okai lehetnek annak, hogy egy gyerek nem akar bemenni az iskolába, majd arról ötleteltünk, hogy hogyan lehetne mégis bent tartani őket a rendszerben.

Megkértük Marikát, hogy ő is írjon néhány gondolatot a blogba, ő így foglalta össze az ötletelés eredményét:

Nem tagjai a társadalomnak, és ezt ők kudarcként élik meg, a gyerekek és a szüleik is. A család mindennapos problémái és életkörülményei miatt nincs jövőképük ezeknek a gyerekeknek. Nincs követendő minta, akár egy olyan testvér vagy rokon személyében, aki példakép is lehetne számukra az által, hogy iskolába járt, és a tanulás által vitte valamire az életében. Nincs biztos pont az életükben, mivel nem érzik magukat biztonságban, mert a házaikat is bármikor ledózerolják a fejük fölül. Nincs ami arra ösztönözné őket hogy tanuljanak… Mivel kilátástalan a helyzetük.

És akkor mégis hogyan lehetne bevonni ennyire hátrányos helyzetű gyerekeket, és szüleiket is, hogy iskolába járjanak? Nekünk van rálátásunk ezekre a problémákra, mivel nálunk is vannak hasonlóak. A tanodások sűrűn járnak a családokhoz, és így szembesülnek az itteni problémákkal. Nekem pedig voltak hasonló élményeim a saját életemben még az iskolás korszakomból, most pedig családanyaként.

Az iskolába járást megnehezítő okok többsége nem közvetlenül a gyerekekhez, hanem az otthoni környezethez, a családhoz kapcsolódott. Ezért is került fókuszba a munkahelyteremtés, a szülők támogatása, ami sok felsorolt problémára megoldást jelenthetne. Ennek kapcsán néhány résztvevővel megosztottuk a Toldon már évek óta működő projekteket, és közösen is ötleteltünk, hogy milyen lépései vannak egy munkahelyteremtő program elindításának. Marika erről is írt néhány gondolatot:

Fontos lenne ezeknek az embereknek a munkahelyteremtés, mivel nagyon kevés a jövedelemforrásuk. A családi pótlék még ételre és a napi szükségleteikre sem elég. A Stolopinovóiaknak nem sok választásuk van, ezért segítségre van szükségük! Lehetne az fából készült dísztárgyak, ékszerek készítése, varrás, növények, virágok nevelése. Példaértékű lenne számukra az effajta kreatív munkák megtanulása, és erre biztos lenne kereslet. Kereshetnének támogatókat, akik segítenének nekik ezeket értékesíteni. És a gyerekeknek is jobb példamutatás lenne mint ha cigarettát sodornának.

A hosszú utazás és a rengeteg új impulzus miatt nagyon fárasztó volt ez a három nap, de összességében mégis megérte: sok kedves és nyitott emberrel találkoztunk, akik a saját környezetükben mind azon dolgoznak, hogy a most felnövő generációknak több lehetőségük legyen a boldogulásra, mint szüleiknek és nagyszüleiknek.

Bár a tanodában az elsődleges célunk a gyerekek támogatása, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ebben a munkában milyen fontos szerepe van a szülőknek, a velük való szoros együttműködésnek. Ahhoz, hogy a gyerekeiknek a tőlünk telhető legtöbbet, legjobbat tudjuk nyújtani, elengedhetetlen az ő bizalmuk. És ahogy a workshop egyik résztvevője az utolsó napi reflexiójában írta: ennek az együttműködésnek nagyon magas foka az, amikor egy szülővel közösen tarthatunk bemutatót egy nemzetközi workshopon. Reméljük, hogy nem ez volt az utolsó!

Fotók: Maria Dacheva

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!