Van két alsós lány Toldon, aki tavaly október vége óta kis túlzással minden héten matekozik. Otthon. Suli és tanoda mellett. Évközben és szünetekben is. Néha az apukájukkal, néha az ovis kistesójukkal, néha még este tízkor is, de leggyakrabban a levelezős matekfeladattal, ami a névre szóló borítékukból kerül elő. És nem unják meg. Sőt, sokszor ők kérik, nyáron is szívesen csinálják, tábori programokon sem felejtik ott, hazaviszik, és gyakran még aznap megjelennek a tanodában, hogy kész vannak és visszahozták. Máskor pedig a hetekkel korábban kapott, már elveszettnek hitt feladat is előkerül, akár több hetes karantén időszak után is. Ha már matek, írjunk számokat is: a levelezős projekt kezdete óta a tanoda 37 héten keresztül volt nyitva, ezalatt mindketten 42 borítékot vittek el, ebből egyikük 38-at, másikuk 37-et hozott vissza. Náluk tehát teljesen betalált ez a forma, egyébként úgy, hogy közben más programokon is (pl. olvasó klub, felolvasások, nyári tanulás, táborok) rendszeres résztvevők voltak, érkezett bőven máshonnan is terhelés.

Azt sem szeretnénk viszont elhallgatni, hogy vannak kudarcos élmények a levelezős matekkal kapcsolatban is. A legerősebb ezek közül egy olyan családhoz kötődik, ahol pont egy ezen a téren pozitív periódus szakadt meg. Az anyuka rendszeresen járt a matekos szülői klubokra, szerette, várta ezeket az alkalmakat, kifejezetten aktív résztvevő volt. Ennek a hatása pedig közvetlenül is érezhető lett a visszahozott borítékok számán: ebben a néhány hónapban két gyereke rendszeresen megcsinálta a levelezős feladatokat, egyikük a 17 hazavitt borítékból 14-et visszahozott. Remek beszélgetéseink is voltak ennek kapcsán, és egyáltalán, jó volt látni, amikor a gyerek és a szülő motivációja is találkozott. Aztán egy konfliktus miatt teljesen megszakadt a családdal a kapcsolat, azóta a gyerekek sem járnak hozzánk. És ezeket nagyon fáj megélni, hiányoznak. Nemcsak ebből a projektből, de a táborokból, a tanodából és a szülői klubokból is.

Persze a legtöbb gyerekkel a levelezős matek nem egy egyszerű kudarc- vagy sikertörténet, sokkal inkább a felemás érzések jellemzik. A 11 hónap alatt 18 gyerek vett részt a projektben, ami felülmúlta eredeti terveinket, de kevés gyereket sikerült igazán bevonzani. A legtöbben 5-10 borítékot hoztak vissza ez idő alatt, öten 5-nél kevesebbet, és szintén öten voltak, akik 10-nél többet. Ezek a számok egyrészt nem rosszak, hiszen mindegyik feladat túlmutatott az iskolai házikon és a tanodás tanulásokon. Mindegyiket egyedül vagy szülői segítséggel oldották meg a gyerekek, történt tehát elmozdulás az otthoni feladatmegoldásban. Emellett viszont az is látszik, hogy ahhoz, hogy a matekozás több családnál valamilyen formában rendszeres tevékenység legyen otthon, még mindig hiányzik néhány lépés – erre szeretnénk idén is reagálni néhány programmal.

Van egy másik elmozdulás, ami viszont egyértelműen pozitív. Tartozik egy mérés a projekthez, erről tavaly itt írtunk. Múlt héten 8 olyan tanulóval megcsináltuk a visszamérést, aki hozott vissza borítékot a tanév során. Közülük mindenki a vizsgált területek (számfogalom, műveletek, mérések, geometria, logika, halmazok) legalább feléből javított vagy a tavalyihoz hasonlóan teljesített. Persze ez nem csak a levelezős matek, de nem is csupán a tanoda hatása, az iskola szerepe és az életkori sajátosságok is megjelennek benne. Ez utóbbi egészen természetesen: a legerősebb javulást a tavaly elsős gyerekeknél tapasztaltunk, míg a harmadikból negyedikbe menő tanulóinknál sokkal kisebb a változás, ők hasonlóan teljesítettek, mint egy évvel ezelőtt. Bár nem ez az elsődleges cél, mégis jó ezeket az eredményeket is látni, és azt gondolni, hogy ez a projekt nemcsak a tanulási motivációhoz, de a matematikai teljesítmények javulásához is hozzátett – de legalábbis el biztosan nem vett belőle.