„A toldi levegő szabaddá tesz”
Végre nekem is alkalmam nyílt Toldra menni. Közel 5 óra utazás és várakozás után begördült a busz kereke a kis…
Végre nekem is alkalmam nyílt Toldra menni. Közel 5 óra utazás és várakozás után begördült a busz kereke a kis…
Régen jártam már Toldon. Pontosan öt hónapja, valami mindig közbe jött. Ilyen hosszú ideig nem látni a gyerekeket és benne…
Először járva Toldon azt kerestem, ami az első élményem szokott lenni, ha falura utazom, az utak egy pontba futását, azt…
Azt hiszem, az volt a legjobb ebben a három napban, hogy sok mozzanatában éreztem a rendszerességet. Ez azzal kezdődött, hogy…
Természetesen az alábbiakban nem valamiféle definícióját szeretném adni a fogalomnak – megteszik ezt sokan mások -, csupán arra vállalkoznék, hogy…
Végre lezajlott az év első megbeszélése. Tizenhárom résztvevővel ez volt az eddigi legnagyobb találkozónk, ahol nagy örömünkre a rég nem…