Rengeteg minden történt velünk, mióta elindult a tanév. Igyekeztünk mindenről beszámolni, törekedtünk komplex blogbejegyzésekkel jelentkezni, így sok mindenről írtunk, de közben kevés szó esett a hétköznapokról és azzal szembesültünk, hogy még a tanoda működésének leírását vagy a csapat részt sem frissítettük az oldalon. Ezt azóta megtettük, most pedig erről a hétről írnánk kicsit bővebben, fellebbentve a fátylat megújult működésünkről is.

14485144_1275544999137124_5761807901931419849_nA tanoda hétfőtől péntekig van nyitva, amit jelenleg egy tanodavezető, három tanodapedagógus és egy-két önkéntes támogat egy héten, szükség esetén pedig önkéntesek online is segítenek. Minden nap hasonlóan épül fel: a délelőtt magántanulóké, iskolából hiányzóké, felnőtteké; az óvodából egykor, az iskolából délután kettő után hozunk el néhány gyereket, a többiek négykor érkeznek vissza busszal és fél hatig tanulnak velünk; fél hattól hétig pedig különböző szabadidős programokkal készülünk. Nézzük meg tehát, hogy nézett ki mindez ezen a héten.

14457311_1274623749229249_8803803337856114523_nHétfőn a hajnali vonattal 10 előtt megérkezik Budapestről Toldra az első csapat. Most a két tanodapedagógus már a hét elején kapott önkéntes segítséget – nyáron csatlakozott új tagunk minden hónapban egy egész hetet velünk tölt. Minden ilyen plusz tanulásokat jelent, hiszen továbbra is egyéni foglalkozásokban gondolkodunk első sorban, így pontosan annyi gyerek tud jelen lenni, ahányan mi vagyunk – online támogatással együtt. Utóbbihoz óriási segítség, hogy van Budapesten egy iroda, ahonnan önkéntesek/pedagógusok tudnak skypeolni a gyerekekkel, ráadásul több izgalmas szervezet van jelen, igazi coworking környezetet teremtve (DIA, Közterem, UCCU és mi). Szóval ezeket a plusz tanulásokat mindig arra használjuk, hogy motivált gyerekeket az órarendi helyükön túl is tudjuk fogadni. Hétfőn tehát a szokásos két fő a helyszínen és 14-kor és 16-kor 1-1 Skype helyett hárman voltak jelen, ami ebben a két sávban összesen négy gyereknek tette lehetővé, hogy repetázzon – már előre.

14492422_1274624232562534_4745868634415919386_nMost 33 gyereknek van állandó időpontja tanulásra, mellettük pedig a jövő héten két felnőtt tanulástámogatását kezdjük meg, akik esti iskolába iratkoztak, hogy meglegyen az érettségijük – mindketten az Igazgyöngy Alapítvány toldi munkatársai. Ha ez nem lett volna elég jó hír két olyan gyerek is “beiratkozott” – szólt, hogy szorítsunk helyet nekik -, akiket eddig hiába vártunk. Ezek azért elég jó pillanatok: amikor a gyerek az anyját keresve néz be a házhoz és mellesleg akkor már rákérdez, hogy nem járhatna-e ő is, vagy amikor egy anyuka program után félrehív, hogy az ő fia is szeretne jönni. És vannak sokan, akik tanulni nem járnak, mert már nem iskolások, mert nem akarnak, vagy mert az ovit is alig kezdték még el. Őket idéntől tudjuk hétről-hétre elérni a kedd és szerda este szervezett programokon. Mivel pici helyen dolgozunk ritkán tudunk mindenkit összecsődíteni, de ezeken a nagyobb létszámú eseményeken igyekszünk úgy forgatni a csapatot, hogy időről-időre mindenkinek mindenkivel legyen közös élménye. Szóval két csapatra osztjuk az érdeklődőket és kedd ill. szerda fél hat és hét között ugyanazon a programon vehetnek részt. A héten például moziest volt, ahol a keddiek a Jégkorszakot, a szerdaiak a Toy Storyt szavazták meg, de itt készült – egy előző alkalommal – a most befejezett születésnapi naptárunk is.

14446133_1275544782470479_7735137031538896575_n

14492451_1475257402490358_6377441413774997018_n

A szerda a megbeszéléseké. Kéthetente ilyenkor van Berettyóújfaluban a tanodás megbeszélés L. Ritók Nórával – a héten a sikertelen tanodapályázatunk volt a központi téma, de szerencsére előremutatóan, kreatívan, megoldáskeresően. Ezután Toldon tartunk team megbeszélést, ami minden héten van és a tanoda hétköznapjait kutatja, elemzi, értelmezi. Ezen a tanodavezető, a három tanodapedagógus és az éppen jelen lévő önkéntesek vesznek részt.

Kedden és csütörtökön a kora délután az ovisoké. Idén három gyerek készül iskolába, őket segítjük egyéni és páros foglalkozásokon, hogy zökkenőmentes legyen majd jövőre az indulás.14441128_10155213949895278_4397114609406059082_n

Csütörtökön kettévált a csapat, hárman vitték aznap is a tanodai teendőket, ketten viszont Budapestre utaztunk a Told Tv csapatával a Dikh Tv stúdiójába, ahol a srácok mindenfélét kipróbálhattak, megnézhettek és ahol élő adásban kérdeztek minket a tanodapályázat eredményéről. Bár ilyenkor az utazás lényegesen több időt emészt fel, mint a tényleges program, összességében elégedettnek tűntek a gyerekek is.

14500637_1225433844165061_8067804165881833853_oA pénteki napunk is a Told Tv-s NTP-pályázatunk zárásával ért véget, hiszen bemutattuk a toldi közönségnek, a gyerekeknek és néhány szülőnek, a tanodáról készült kisfilmet, mely hamarosan majd innen, a ped2-ről is elérhető lesz. A filmet egy 10 gyerekből álló stáb rakta össze, szóval a gyerekek szemével láthattuk magunkat, ami tanulságos és örömteli volt, reméljük hamar találunk forrást ennek a projektelemnek a folytatására is.

14441169_10155215781755278_5799866101323220332_n

20161001_104828A héten az utazás miatt a csütörtöki disputa-klub elmaradt és nem került még említésre, hogy a nagyobb srácok majd’ minden este nálunk társasoznak, de körülbelül ilyen egy hét, még akkor is, ha nem mindig utazunk Pestre vagy mutatunk be filmet, de külön öröm, hogy ebben a zaklatott időszakban sikeredett egy ilyen tartalmas hét – a munkát nem zavarhatják a háttérben zajló elszomorító történések a tanodák körül.

Szóval ez az, amit a gyerekek közvetlenül érzékelnek és ezt egészíti ki a sok-sok háttérmunka, adminisztráció, amit magunkra vállaltunk. Ki kell tölteni minden gyerekkel kapcsolatban a tanulási naplót – bővebben ebben a könyvben -, meg kell tervezni/terveztetni a következő tanulását, naplót kell írni a napi eseményekről azoknak, akik épp nem jutottak el Toldra, feladatlapokat, eszközöket kell készíteni, projekteket előkészíteni, összerakni a másnapot. Mindezekkel párhuzamosan itt van nekünk a ped2 minden tartalma, heti két blogbejegyzés (ehétről itt a másik). Szóval mindig akad valami, de ha nem, akkor is.

Hazafelé pedig zárjuk az aheti problématérképet – egy olnline táblázat minden felmerülő, megoldott és megoldandó problémáról – este fél 10-re pedig a csapat második fele is hazaér Budapestre.

  •  

Hozzászólás írása