Bejegyzések közösség témában

Csajos klub

Még tavaly májusban fogalmazódott meg az az ötlet, hogy jó lenne a nagyobb fiúkat barkácsolással, a lányokat pedig kézművességgel, szépségápolással kapcsolatos programokkal bevonni egy beszélgető körbe. Ezt akkor elvetettük, mivel nem volt még ilyen rendszeresség a...

Évnyitó

Hamisítatlan évkezdés. Még nem is értünk Toldra, de már meg kellett oldani az első problémát a jövő heti utazással kapcsolatban, hiszen két helyen kellene lenni egyszerre. Toldon aztán azzal fogadtak, hogy megszűnt az iskolabusz, minden gyerek négy után fog hazaérni....

Az első lépések

Hogy rögtön a legfontosabbal kezdjük: a héten el tudtuk kezdeni a tanulást két fiúval – pontosabban folytattuk a matekozást azokkal, akikkel nyáron már rendszeresen foglalkoztunk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne engedjük el őket a sikeres pótvizsga után, és...

Elkezdődött…

Új izgalmak várnak a toldi önkéntes csapatra. Bár nem csinálunk teljesen mást, mint az elmúlt másfél évben, mégis sok minden változik, különösen az elvárások. Itt fontos kiemelnünk a Főállású Angyal Programot, de már a pályázatra való jelentkezést is az indukálta,...