Keretezés
Ezen a héten olyasmi történt velünk, ami azért elég ritka a munkánkban: szinte minden az előzetesen elképzeltek szerint zajlott. Egyetlen…
Ezen a héten olyasmi történt velünk, ami azért elég ritka a munkánkban: szinte minden az előzetesen elképzeltek szerint zajlott. Egyetlen…
Ma nem próbálkoztunk drámajátékokkal, úgy éreztük, hogy kissé elfáradtunk a hét végére, így kiütőssel és karkötőssel vezettük le a feles…
Hétfő délután elkezdődött a második nyári táborunk is, szokásos módon a pályán, de annyira pörögtek az események, hogy nem fényképeztünk,…
Drámajátékokkal kezdtük a napot. Az első gyakorlat során az egyirányú és kétirányú kommunikáció sajátosságait ismerhették meg: első körben egy rajzot…
Fél év alatt sikerült elérnünk, hogy már az idegen nyelvektől sem idegenkednek a gyerekek. Régebben sem az angollal, sem a…
Amikor a csapatépítőn lezártuk a jövővel foglalkozó szakaszt, azt a kellemetlen kérdést kaptuk, hogy akkor most hogyan tovább. Megfogalmaztunk dilemmákat, terveket,…