Az internet viharos tengerén
Hát elstartoltunk. Találkozott a digitális oktatás és a toldi gyerekek egy csoportja. Nem új találkozás ez, hiszen a gyerekek már…
Hát elstartoltunk. Találkozott a digitális oktatás és a toldi gyerekek egy csoportja. Nem új találkozás ez, hiszen a gyerekek már…
Bár az időjárás egyáltalán nem vett róla tudomást, mi mégis megkezdtük a tavaszi tábort Toldon. Néhány nehézség, apró késés, de…
Minden hosszabb programnak csinálunk Facebook-eseményt, így volt ez most is, és innen kölcsönöztük a bejegyzés címét. Azért döntöttünk így, mert…
Délelőtt karkötőt készítettünk a gyerekekkel. Az ékszert sok színes gumiból csináltuk, amiből lelkesen válogattak. Annyira tetszett nekik ez a foglalkozás,…
A társasok nem teljesen úgy működnek, ahogy szoktak. Volt most is koncepciónk – igaz, talán kevesebb a szokásosnál -, de…
A mai napon nagyon sok gyerek vett részt a programokon, és többen feljöttek azok közül is, akik az utóbbi táborokban…