Újra itt. Szóval, hogy nem ott. Talán kicsit mi is elhittük, hogy most már mindjárt minden rendben lesz, erre bejutott Toldra is a vírus, így leálltunk a személyes foglalkozásokkal. Egy kicsit. Megszerveztük, hogy a középiskolásoknak továbbra is legyen tanulás, sőt, sűrítettük a foglalkozásaikat, de úgy voltunk vele, hogy a többiek nyugodtan pihenhetnek 1-2 hetet, aztán a normális formában folytatjuk velük.

Aztán azt láttuk, hogy a vírus továbbra is jelen van a településen, vonjuk be az ösztöndíjasokat is, de aztán már tényleg mindjárt folytathatjuk a munkát.

És akkor jött az országos zár, egy hónapig se ovi, se suli. És hát semmi sem változott. A házakban nem laknak kevesebben, megfelelő tanulási környezet továbbra sincs – bár egy középiskolás pályázat keretében többen is íróasztalra pályáztak, szóval egy kicsi változás mégis akad -, az ingyenes internet még mindig nem releváns a családok óriási többségénél, az eszközöket újra kölcsönözni kell. Bár elmondható, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttek a családok, a tanárok és mi is az elmúlt egy évben az ilyen helyzetekről, de legalább ennyire jellemző az is, hogy belefáradtunk és nem igazán hittünk abban, hogy ennyire szélsőséges helyzetben sodródunk ismét.

Több családtól kaptunk üzenetet, hogy hétfőn egyszerre kell a két, három, négy gyereknek bejelentkeznie a Krétába, de nincs eszköz vagy csak egy-kettő. Mi megint addig jutottunk, hogy osztunk tableteket, azok egy részére tudtunk tenni egy támogatásból korlátlan netet, arról tudják továbbosztani, ha van mire. Persze ha van mire, az is maximum egy telefon, abból sem a csúcskategóriás, de eleve a telefon, mint kategória, nem a legideálisabb ebben a helyzetben. Kértük, hogy ne csak felénk jelezzék a gondot, hanem az iskolának is, hogy vegyék figyelembe ezt és próbálják ne egyszerre szervezni a különböző korosztályoknak a tanulásokat, hiszen nekik is tudniuk kell, hogy irreálisak az elvárások azoknál a családoknál, ahol több sulis gyerek van. De az iskola helyzete sem egyszerű.

Mondhatnánk, hogy ha most pár hétig nem lesz az igazi ez a tanulás dolog, az azért nem olyan vészes, csak ugye az elmúlt egy évben már nagyon-nagyon sok ilyen hét gyűlt össze. Kinek több, kinek kevesebb, de mindenképpen sok. Túl sok.

Nem volt tehát más választás, nekünk is meg kellett szervezni a következő időszakot. Első körben március végéig, aztán ugye tavaszi szünet – értelmezhető ez most egyáltalán? -, majd reméljük újra Toldon lehetünk.

A középiskolásokkal változatlanul dolgozunk, napi ügyeletben, önkénteseket szervezve igyekszünk támogatni őket az iskolai anyag feldolgozásában. Van olyan diákunk, akivel heti ötször tanulunk, van aki kevesebbszer veszi igénybe ezt a lehetőséget – a tanoda ugye nem kötelező -, de akad olyan is, akivel az elmúlt hetekben csodaszépen újraépítettük a kapcsolatunkat, de személyesség hiányában most újra távolodunk és alig tudunk róla valami, csak bízunk abban, hogy nem jön az iskolától jelzés, hogy nem küldi a feladatokat.

Az általános iskolásoknál most úgy döntöttünk, hogy formát váltunk. Nem folytatjuk a személyre szabott foglalkozásokat online, de nem is fordulunk az iskolai munka közvetlen támogatása felé. Március végéig egy online bajnokság zajlik majd, ahol három csoportban versenyezhetnek egymással a gyerekek. Mindhárom korcsoportra létrehoztunk egy feladatlistát, melyről válogathatnak a srácok. Egy-egy feladat akár többször, többféleképpen is megcsinálható, elküldhető a kapcsolattartónak, így gyűjthetnek pontokat. A feladatok nagyon sokfélék. Pontot lehet szerezni azzal, hogy segítséget kérnek az iskolai feladatban, tehát tanulnak velünk, de olyanokért is, hogy elküldik nekünk a kedvenc zenéjüket és csetelnek velünk róla. Vannak kézműves feladatok, amikhez biztosítjuk az eszközöket, de otthon könnyen elvégezhető, biztonságos természettudományos kísérletek is, amikhez kaptak leírást. És még sok minden más.

Korábban többször írtunk arról, hogy mi sem találtuk a megfelelő formát, nem sikerült a gyakorlatunkat az online térbe adaptálni. A digitális oktatás nem az, hogy ugyanazokkal a célokkal, ugyanazt, csak távoktatásban csináljuk. A forma hatással kell legyen a célokra és a tartalomra is. Amivel most kísérletezünk, azzal egy éve kellett volna és akkor most előrébb lennénk, de sajnos tavaly ilyenkor ezt még nem láttuk. Mindenesetre most összekészítettük a csomagokat, értesítettük a családokat, meglátjuk hányan mennek el értük és aztán hányan vesznek részt a bajnokságon. Kevés hasonló dolgot csináltunk eddig, nagyban építünk az önálló munkára, az érdeklődésre, a motivációra, kíváncsiak vagyunk mi sül ki belőle.

Mostanában sok az olyan projekt, ami a családok otthonában csapódik le: levelezős matek, matekos doboz otthonra, online mesélés, otthoni korai fejlesztés, szóval talán alakultak a keretek annyit, hogy legyen néhány sikerélmény.

És hát az ovisokat és a legkisebbeket sem hagyjuk játékok nélkül, nekik is készültek csomagok, velük is tartjuk a kapcsolatot, ott is igyekszünk segíteni abban, hogy a következő hetekben könnyebb legyen otthon, legyen mihez nyúlni, ha kezd a fejükre nőni a helyzet, mert ez most sehol, senkinek sem könnyű.

Lehet, hogy két hét múlva az új blog arról számol be, hogy nem jött össze ez a megközelítés sem, de ha mégis, akkor biztosan nagyon sokat tanulhatunk belőle és építhetünk majd rá akkor is, ha normalizálódik kicsit a helyzet.

Hajrá srácok!

  •