húszhúsz
Úgy alakult, hogy az első dolgozós hét fontos és szükséges háttér- és szervezeti munkákkal telik majd, nekünk pedig túlságosan hiányoztak…
Úgy alakult, hogy az első dolgozós hét fontos és szükséges háttér- és szervezeti munkákkal telik majd, nekünk pedig túlságosan hiányoztak…
Körülbelül az első működő és biztos programelemünk volt az első néhány táborunkban a kézműveskedés, így azóta is rendületlenül készülünk naponta…
Mire is lehet felhasználni néhány régi, megmaradt újságpapírt? Például alkothatunk a gyerekekkel valamit belőle. Délelőtt bele is fogtunk néhány gyerekkel…
Idén is megpróbálkoztunk, hogy a gyerekekkel aszfaltkrétát készítsünk gipszből, tempera és papírgurigák segítségével, ami egy eléggé piszkos és nem is…
Az idei év úgy jött ki, hogy nem igazán maradt idő a karácsony és az utolsó tanítási nap között, hogy…
Egy nap a banya, a csontváz és a tök találkozik a kultúrban. A banya szólal meg elsőnek, azt mondja, hogy……