Békák és gyümölcsök
Ezen a héten véget ért a harmadik nyári táborunk, így a következő napokban ismét több blogbejegyzéssel jelentkezünk majd. Egy szülői…
Ezen a héten véget ért a harmadik nyári táborunk, így a következő napokban ismét több blogbejegyzéssel jelentkezünk majd. Egy szülői…
Agyagedény készítése Az agyagból először kis golyókat, majd kígyót gyúrtunk. Ezután az agyaghurkát feltekertük, ebből lett az edény alja. A…
A tábor egész ideje alatt nagy kánikula volt, ezt általában a gyerekek jobban bírják, mint mi. A kedd reggeli kézművesen…
A 3. nyári tábor első kézművese óriási sikert aratott a gyerekek körében! Ez nem meglepő, hiszen gagyi lisztfigurákat készítettünk színes…
Második táborról szóló bejegyzéseink sorát ezzel a kézműves bloggal zárjuk. Nézzük, mi mindent alkottunk múlt héten! A gyerekeket az első…
Természetesen kézműveskedtünk is az első táborban. Nem csak azért volt különleges ez hét, mert a kézműves eszközökkel a VisFontis Egyesület…