Félúton a kicsikkel
Fél éve indult útjára a Kárpátok Alapítvány által támogatott projektünk, a “Három az egyben: baba-mama, logopédia, tanoda – három program…
Fél éve indult útjára a Kárpátok Alapítvány által támogatott projektünk, a “Három az egyben: baba-mama, logopédia, tanoda – három program…
A reggelt egy régi-új kézművessel kezdtük; hajtogattunk. Az őszre való tekintettel faleveleket. De ezt sem apróztuk el, szó szerint. A…
Meséltünk már arról, hogy a Kárpátok Alapítványnál meghirdetett “ Roma gyerekek korai képességgondozásához szükséges helyi kapacitások fejlesztése” programon sikeresen pályázatunk,…
Az első hét kicsit más, mégse lehet egyből a közepébe… Szóval úgy terveztük, hogy kicsit megérkezünk. Mi is, a gyerekek…
Tartalmas nyáron vagyunk túl, amit a mai nap programkínálatával méltó módon sikerült megkoronáznunk. Még hátra van ugyan egy délelőtt, de…
A tegnapi sikeres drámafoglalkozás után szerettük volna a mai napon is fenntartani ezt a bevonódást és érdeklődést. Azt gondoltuk a…