Nyomhagyós
Az első hét kicsit más, mégse lehet egyből a közepébe… Szóval úgy terveztük, hogy kicsit megérkezünk. Mi is, a gyerekek…

Az első hét kicsit más, mégse lehet egyből a közepébe… Szóval úgy terveztük, hogy kicsit megérkezünk. Mi is, a gyerekek…

Tartalmas nyáron vagyunk túl, amit a mai nap programkínálatával méltó módon sikerült megkoronáznunk. Még hátra van ugyan egy délelőtt, de…

Rengeteget társasozunk egész héten, ami annak is köszönhető, hogy nagyon sok új játékot kaptunk Tőletek a legutóbbi gyűjtéskor. Köszönjük! Abszolút…

A tanév elején volt már egy sikeres gyűjtésünk – hála Nektek -, akkor könyvekre volt szükségünk, és nagyon is jól jöttek…

A kirándulás miatt pénteken nem volt nyitva a tanoda, így az aznapi gyerekeknek helyet kellett találni máskor, ami nem egyszerű…

A Kiwi kapcsán már leírtuk, hogy mi a célunk társasjátékok kiadásával, de most is kicsit messzebbről kell indulnunk. 2013-ban még…